fbpx

Nem egyszerű – Herendi Gábor filmrendező

Mar 1, 2023INTERJÚ

Nem egyszerű – Herendi Gábor filmrendező

Az életet élni kell – hangzik el valamikor a beszélgetés közepén a mondat, és már nem jöttünk hiába. Persze azt is elmondjuk, hogy miről volt szó ezelőtt és ezután.

Az, hogy A Pál utcai fiúk forgatása ennyire meghatározó lesz az általános iskolás Gábor számára, csak később derült ki. Amikor viszont már végzett fogorvosként magánpraxissal és egyetemi katedrával is kidekorálva még mindig a rendezésről ábrándozik, csak összeérnek a szálak: az az élmény mélyen beleivódott. Egy ilyen ugrás sosem egyszerű, pláne egy orvosdinasztiában, így ha volt is ugyan egy határozott elvágyódás a filmes világba, több fázisban zajlott az áttűnés. Ehhez azonban szükség volt egy fehér ruhában, klumpában a BBDO-hoz besétáló fogtechnikus kollégára is, akinek feltűnése egyértelművé tette: a már több mint egy éve a BBDO kreatívigazgatójaként tevékenykedő Herendi Gábor és doktor Herendi valójában egy és ugyanaz a személy. Nehéz megmagyarázni, hogy miért is nem árulta el egykori munkáltatójának, hogy a reklámos munkanap végén még rendel is, de ahogy Herendi fogalmaz: „Úgy éreztem, hogy nem lenne profi, meg szerettem is csinálni, nem tudtam csak úgy eldobni”. A lebukás után a BBDO-s karriernek vége lett.

Rendelőből vágószóbába

De hogy került eleve a reklámvilágba? Igen, pontosan úgy: az akkori reklámosok közül sokan megfordultak nála páciesnként és szó szót követett, mígnem megpályázta az akkor hazai kirendeltséget létrehozó ügynökség kreatívigazgatói pozícióját. A ‘90-es évek aranykorában még minden filmet Bécsben fényeltek, és a nagy nemzetközi ügynökségek megérkeztével tobzódni lehetett a megrendelésekben – kapunk egy gyors látletet a magyar reklámfilmezés rendszerváltozás utáni felpezsdüléséről és az abban dolgozók életformájáról: „ahány film, annyiszor mentünk Bécsbe, és akkoriban volt olyan hét, hogy két film is forgott”. Első reklámfilmjét még nagyjából 8000 forintból forgatta, szinte mindent megoldottak szívességből, jelképes összegből vagy háztájiból, hozott mindenki, amit és akit tudott. A költségvetés elfogadásakor azért próbált úgy tenni, mintha értené az üzletmenetet és nagyvonalúan pár tízezres keretet kalkulált, mire a holland marketingesek visszakérdeztek, hogy dollárban értette-e? Kisebbfajta botrány kerekedett abból, amikor viszont az anyavállalattól, Amsterdamból és New York-ból érkezett nyolcfős delegáció meglátogatta még mindig ugyanannek, az amúgy az Ambi Pur számára készülő reklámfilmnek a forgatását. Legnagyobb megdöbbenésükre négy embert találtak egy lepattant stúdióban az egykori Makarenko (ma Horánszky) utcában, és hihetetlennek tűnt számukra, hogy ebből tényleg reklámfilm lesz. A Postabankos, Gubás Gabival készült „Hé, emberek! Valaki elvesztette a betétszámlakönyvet”-sorról felimserhető reklámot teszi meg az első, igazi reklámfilmjének, ami már több napig, rendes költségvetésből forgott. A rendező ma is úgy látja, hogy a reklám kiváló iskola, amelyben csodálatosan meg lehet tanulni a szakmát, van idő és pénz akár a kísérletezésre is, ráadásul a feszítő keretek épphogy arra inspirálják a reklámfilmest, hogy még töményebben, még intenzívebben meséljen el egy történetet mondjuk 30 másodpercben. „Ha ezek után egyszercsak 120 perc lesz a félből, akkor szinte lubickolni lehet a filmkészítésben” – mondja Herendi.

Reklámból játékfilmbe

Ha nem is akkora, de mégiscsak váltás volt, amikor megannyi reklámfilm után 2002-ben nemcsak finoman átlépett, hanem a Valami Amerikával berobbant a játékfilmes szcénába. A 90’-es évek végén, a 2000-es évek elején, ahogy már az Adwerkben is írtunk róla, még élénk, esztétizáló viták folytak arról, hogy van-e átjárhatóság a színház és a reklám, illetve a sorozatok között. Pesti kocsmák mélyén folyt arról diskurzus, hogy vajon „kiadja-e a Zsámbéki a Stohl-t”, komoly lapok kultúra rovataiban értelmezték Cserhalmi György CIB-bankos szereplését. El tudjuk képzelni, hogy ebben a közegben miként is hathatott a fogorvos-reklámos játékfilmes bemutatkozása, ami ráadásul nézőszám-rekordokat döntött a hazai mozikban.
A Valami Amerika akkor és ott ráérzett a korszellemre, a közönség igényeire, egész egyszerűen be tudta húzni a nézőket. Herendi szerint finoman szólva is gyanakvás fogadta őt a játékfilmes közegben, és ez nyilván adódott a két szakma közötti árképzés különbségéből is, hiszen a magyar reklám és média világába az elsők között robbant be a nyugatias színvonal: egy reklámfilm-forgatás napidíjai a többszörösei is lehettek egy kisebb költségvetésű játékfilmének. Elengedjük a hamis nosztalgiavonatot, bár a Valami Amerika 20. évfordulójára onnan is emlékezhetünk, hogy tavaly mutatták be a Viasat-on a Brigi és Brúnó-sorozatot, valamint ugyancsak majdnem húsz év múlva bukkant föl újra a Valami Amerikában még motívumként szereplő Bűnös város a képernyőn.

Vígjátékból drámába

A Szabó Győző önéletrajzi könyvéből készített, 2021-ben bemutatott Toxikoma a színész drogproblémáját és Csernus Imrével közös terápiáját dolgozza fel. A filmnek azóta különleges utóélete lett: tanárok addiktológus szakemberek bevonásával beszélgetésekkel egybekötött foglalkozásokat tartanak diákoknak, akik így egy valódi történeten keresztül szembesülhetnek a droghasználat következményeivel. „Ez óriási tapasztalás, eredetileg nem volt célunk vele az efféle tanítás, menetközben derült ki, hogy mekkora ereje lehet egy kamaszközösségben, vagy bármilyen társaságban, ahol a függőségről kell őszintén beszélni. Azóta is kapunk tanároktól visszajelzéseket, a mai napig vetítik, viszik a filmet beszélgetésekre, foglalkozásokra. Ha egy néző megírja nekünk azt, hogy a film hatására volt képes volt hátralépni egy rossz döntésből, az azért mélyen megérint” – meséli a rendező. Ahogy korábban az Adwerknek is mondta, egy többszörösen elhalasztott bemutató a járvány kellős közepén eléggé elbizonytalanítja az alkotókat, hogy mit is várhatnak a végre a mozikba kerülő filmtől, a Toxikoma azonban már 2021-ben elérte a százezres nézőszámot.

Képek, világok, kreatív kerülőutak

Amikor az erős hatású alkotásokról, képi világokról, filmekről beszélgetünk, Iñárritu, Tarantino vagy Aronofsky kerül rögvest elő, de jó vígjátékot már nehezebben találunk. A Kominsky Method vagy az After Life persze bármilyen listára fölférnek, sőt friss moziélmény is akad: a Tár-ra váltott legutóbb jegyet a rendező. Próbáljuk kifeszíteni a filmes ívet az egykori lengyel kalandtól – amikor is A cápát még itthon nem, csak Lengyelországban lehetett megnézni és Herendi bizony egészen addig ment a filmért – mostanáig, a megfejtés annyi, hogy a rendező ízlésébe sokminden belefér. „A filmkészítés erősen technikai jellegű is, és ha az a rétege elfárad, vagy megkopik, akkor már nehézkessé válik” – tudjuk meg, mi alapján dől el, mi kerül a képernyőjére, amikor néző a rendező.
„Ha film nincs, van sorozat, ha nem nyitnak ki egy ajtót, egy idő után nem dörömbölök” – próbálunk meg egy tiszteletkört lefutni a jelenlegi hivatalos mecenatúra körül, de aztán hagyjuk a dagadt ruhát másra. A rendező Bűnös város című, 2022-es rövidfilmjéből úgyis kiderül, hogy a kortárs közállapotokon sírva vigadni sem mindig feltétlen könnyű, de azért amikor csak lehet, válasszuk inkább a nevetést – jutunk el a pillanatnyi egyensúlyig a végére.