#Kenyér és fagyi
#Hallgassatok kórusokat!
#Megértésüket köszönjük!
Kenyér és fagyi
Vannak dolgok, leginkább vendéglátó helyek, amelyek képesek otthonossá tenni egy környéket, nem véletlenül szeretjük annyira például Párizsban, hogy minden sarkon van egy pékség.
Az elmúlt évek kovászos kenyér-forradalma meghozta az apróbb-nagyobb valódi kézműves pékségek nyitását is. Szemlátomást nem csak a nagyforgalmú és jól ismert helyeken, hanem a környékbeliek kiszolgálására specializálódó üzletekből is egyre több nyílik.
Frissen sült kenyerek és péksütemény illatát árasztják és jólesik itt meginni akár a nap első kávéját is a reggelihez vett friss croissant mellé. A Ménesi úton tavaly ősszel nyílt meg a Chez Matild, a Szarvas Gábor úton pedig idén tavasszal a Kiflikék. Mindkét helyen roppanós héjú kovászos kenyerek, friss péksütemények, jó kávé már kora reggeltől kapható. A Kiflikék pedig ráadásnak hétköznap estéken 22.00-ig tart nyitva, de ilyenkor már nem annyira a pékárukon van a fókusz, hanem a gondosan válogatott borkínálaton. De vissza az azonosságokhoz, mindkét hely fagyit is kínál, hiszen nincsen nyár, pláne majd koraősz jó fagyi nélkül, ami maga a szezonalitás, és bár mindkét hely augusztus 9-ig zárva, de legalább tudjuk, hová térhetünk vissza nyaralás után.
Amíg a pékségekben kiegészítő finomság a fagyi, addig a Kő Fagyi?-kban ezt járatják csúcsra. Tavaly nyáron ugyanis a Balaton Felvidékről – Köveskálról megérkezett a napról-napra egyre izgalmasabb vendéglátóhelyekkel és galériákkal gazdagodó Bartókra is. A Bartókra még egészen biztosan visszatérünk, hiszen egy Gellért tér-Móricz séta mindig magában hordozza a meglepetés esélyét. A Kő Fagyi? idei slágerei a grapefruit, a cantalupe dinnye, a tejmentes kokusz, a zánkai barack és az uborka.
Hallgassatok kórusokat!
Férfikar – még a neve is, hát még a műfaj is izgalmas. Persze ahogy összeszedegeti az ember az emlékeit, akkor vagy tányérsapkás katonák, vagy egyházi kosztumös, komoly előadók jutnak eszébe, a 80-as évek televíziózásán edződött korosztálynak pedig a King’s Singers. A Szent Efrémet nem először halljuk, de a mostani élmény – tekintve a nem rövid koncertböjtöt – mélyebben kapaszkodik meg az emlékeink szövetében. Ezt van, amikor már akkor tudjuk, amikor éppen történik, és nem utólag nemesül meg az élmény.
Pontosan így jártunk egy júliusi vasárnap este az ország egyik legszebb fekvésű református templomában, Pócsmegyeren. Hogy mi a szép benne: a természetessége. Egy szimpla kanyarban sejlik fel a klasszikus, puritán, fehér templom. Bent a hagyományos fa padsorok és a lépcsős, magas szószék, pár soros karzat, lehetne díszlet Szabó Magda egyik regényéből, de Rákóczi-korabeli is.
Érezhetően ünnepélyes hangulat uralkodott a templomtérben már a koncert előtti percekben is, zömében egymást ismerő, egymásnak biccentő és odaköszönő helyiek, valamint néhány nyaraló töltötte meg jó félig a kánikulát a monszunnal váltogató nyári estén a templomot.
A kar fokozatos bevonulása közben felcsendülő görög tradicionális dal, az Archiminia úgy hatásos, hogy nem vadássza azt. Ha csak a mi csapatunkat nézzük, többen 1,5 éve nem voltunk ilyen jellegű eseményen, így nyilván ez a faktor, nomeg a Szent Efrém kiragyogó zeneszeretete is hozzájárult a szakrális élményhez. A műsoron a dél-afrikai gospeltől a Bartók-átiratig, a csengőkre komponált graduál, vagy a hagyományos szerb liturgikus ének is megférnek egymás mellett. És vajon tudta-e ön, hogy egy kánon szinte krimiszerűen izgalmas is lehet, amelynek hallgatása közben a közönség lélegzetvisszafojtva figyel? Egy Szent Efrém-koncerten megtudhatja.
Megértésüket köszönjük!
Temetőben, szülőszobán, liftben vagy bankban nemzeti dohányboltokban/trafik, tömegközlekedve aztán végképp, de boltban, pláne a kisebbekben, repülőtéren és kormányablakban is egészen biztosan. Születésünktől halálunkig velünk vannak – mi az?
Igen, az a4-esek. A lapok, amelyek meztelenül, vagy bugyiban, fóliázva, kézzel írva, nyomtatva, néhol laminálva várják következő olvasójukat a beszorult kilincsről, a sorszámhúzó automata elhelyezkedésének pontos meghatározásáról (jobbra), vagy az automata üzemen kívüliségének ténymegállapításáról.
Az Adwerk szerkesztőségét is erősítő (vigyázat, hazai tartalom!) Müllner Dóra sok éve gyűjti, fotózza, sőt ki is állítja az a4-esekre nyomott kis magyar szociográfiát, hiszen e gyűjteményben éppúgy nyomonkövethető a korszellem és valamelyest az ország mentális állapota is, mint a klasszikus mindennapi bosszúságaink. Egy ekkora gyűjtemény esetében már kirajzolódnak az alaptípusok és a fajták is, amelyek közül a legbeszédesebbek a nevelő célzatú darabok, hiszen egy gyakran észlelt jelenségre adott válaszul születik meg a kiírás. Ha a boltos eljut odáig, hogy kiírja, tessék köszönni, akkor vajon azt megelőzően hányszor tapasztalhatta az ellenkezőjét?
Ahogy éppúgy külön tanulmányt érnek azok az offline thread-ek, amikor széljegyzetek születnek, és ki-ki tollal-ceruzával kiegészíti a saját meglátásaival például azt a lépcsőházi eredetileg kedves infromációközlésnek szánt darabot, amelyben a 2/9-es lakó elnézést és türelmet kér a lakásfelújítással járó kellemetlenségekért („Anyád!”).
Az abszurd, nevelő, dorgáló vagy éppen szürreális a4-esekből kirajzolódó lenyomat a velünk élő kortárs történelem.
