Megjárta a kortárs-, a klub- és a fesztivál-szcénát, nyomot hagyott a Trafón és az Akváriumon az eredendően városszociológus kultúraszervező Horn Márton. Lenyűgözi az építészet, azon belül is hosszan időzünk az 1950-es ‘60-as évek modernjében, hevesen bosszankodik, ha ebből a korszakból összekeverve a jegyeket, „leszocreáloznak” bármit is. Egy még csak tervben lévő építészeti múzeumon is elmélázunk, de ahogy körbesétálunk a Magyar Zene Házában, bőven akad már az elkészült részek között is téma.
Nehezített pálya
Brandtervezés, contentpakolás
Ha valamiben sikerült Budapestnek magát – ha nem is a legjobban kihasználva – definiálnia, az a zene és a város kapcsolata. Jó koncerthelyszínek eddig is léteztek, a többi között a MüPa, az Opera, a Zenekadémia vagy az A38 jelentős hozzáadott kulturális értékkel bír. A MZH koncepciójának megalkotásakor világos volt, hogy csak úgy beállni a sorba és plusz egy helyszínné válni bizony, kevés is lehet ebben a felhozatalban. Hol rejlik akkor az egyediség? „Láttuk, hogy nem világsztárokat kell elhozni, egész egyszerűen ez nem az a léptékű épület. Az ültetve 320, amúgy 600 fő befogadására alkalmas nagyterem nem világsztár gázsik kitermelésére készült. A sok funkciónk viszont ezt nagyon jól kompenzálja, amelyek ráadásul egymást kiegészítve vannak jelen az épületben” – mondja a vezető.
Adódik akkor a lehetőség, hogy nyíljon az olló és szélesebb közönséget is megszólíthassanak: „nemcsak egy helyszín akarunk lenni, hanem olyan programokat szeretnénk kínálni, amelyen érződik a különleges Magyar Zene Háza-plusz. Éppen ezért a keretezés, az összekapcsolás, a tematizálás és az ismeretterjesztés az, amelyikkel kitűnhetünk” – magyarázza az igazgató.
A brand-építés tehát a ház erős szakmai tudására épül, arra a szerteágazó és sokszínű élménykínálatra, ahol a babáktól az idősekig igyekeznek testreszabott ajánlatot adni. Jó példa erre mondjuk a Kádár-kor popzenéjét bemutató kiállítás (Nekünk írták a dalt! – A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai 1957-től a rendszerváltozásig), tudjuk meg, hiszen a kiállítási térben lévő egykori klub-restauráció koncethelyszínként is értelmezhető, ami beszélgetések és koncertek helyszínévé is válik alkalmanként. Így máris összművészeti élményről beszélünk, ami itt tarthatja és még inkább bevonhatja a látogatókat – világít rá a koncepció egyes elemeire a kulturális szakember.
Természetesen érkeznek ismertebb nevek, és „le tudtak akasztani” világsztárokat is, a közelmúltban Laurie Anderson töltötte meg egy szempillantás alatt a házat, ám ők sosem egy megszokott, repertoárral érkeznek. A MZH szakmai stábja a legnagyobb kíváncsisággal köt össze előadókat, legyen szó egy tuvai vagy egy korzikai csapatról, akiket egy magyar együttessel „beoltva” már egy egyszeri, ideszületett produkciót kaphatnak a látogatók.
A piaci szférából érkezó kultúraszervezőnek természetesen fontos, hogy gazdaságilag is jól tervezhetően működjenek, igenis elérendő cél egy állami intézmény esetében is, hogy jó hatásfokkal hozza a megbízható számokat. Ez úgy kerül amúgy elő, hogy kerekperec rákérdezünk, jár-e plusz felelősséggel az, hogy mondjuk a független szcénához képest jóval kényelmesebben, stresszmentesebben tervezheti az évadot az intézmény.
Márkakiterjesztés és tudásmegosztás
