Egy ital testnek és léleknek

A sivatagi foci VB után újfent a téli sportok kerülnek fókuszba, kiváltképp a világjárvány lecsengése után sorra megnyíló európai sípályáknak köszönhetően. Aki csak egyszer volt síelni, az is pontosan tudja, hogy mit rejtenek a sejtelmes, apró kis zöld üvegecskék, amelyeket gondos kezek szalmapapírba csomagoltak. A téli síelés és az Underberg likőr kéz a kézben járnak, az utóbbi 177 éve segíti a megfáradt gyomrot.

Jobban megismerve a német Underberg keserűlikőr történetét, óhatatlanul is sok azonosságot fedezhetünk fel a Zwack Unicum megszületésével; egy zseniális alkotó, családi vállalkozás és hagyomány, titkos és változatlan recept, kiváló üzleti érzék és marketing, egyediség, megbízhatóság. A felsorolásból kitűnik, hogy nincs új a Nap alatt, mégis mindig van valami olyan szegmens, amely relevánsan megkülönbözteti egymástól a hasonló termékeket. 

A varázslatos boróka

A XIX. századi rossz minőségű élelmiszerek fogyasztásának természetes velejárója volt a különböző gyomorbajra készülő „gyógyszerek” népszerűsége, amelyből csak kevés volt valóban hatásos. Ilyen volt az alsó-rajnai Rheinberg városában élő Hubert Underberg (1817-1891) készítménye, amely hosszas kísérletezés produktumaként született meg. A derék Underberg nem a térségre jellemző szőlészettel foglalkozott, hanem újításokon törte a fejét. Az említett gyakori gyomorbaj megoldása őt is érdekelte, ezért tanulmányozni kezdte a különböző gyógynövényeket és a belőlük készülő kivonatokat. Külhoni tanulmányutakra ment és a Németalföldön, pontosabban Antwerpen városában kóstolta meg először azt a helyi borókapálinkát, amelyben számos gyógynövényt is belefőztek. Ez lett a később általa megálmodott és gondosan elkészített keserűlikőr ihletője. Azonban Underberg nem kapkodott, olyan készítményt akart előállítani, amely a kor hasonló termékeivel ellentétben állandó minőséget képvisel. Az utókor – nemcsak a síelők – tanúsíthatja, hogy megérte várni.

Minőség és hírverés

A rheinbergi városházán két fontos dolog történt 1846. június 17-én; összeházasodott Hubert Underberg és gyerekkori barátja, Katharina Albrecht, illetve bejegyezték a lényegében közös likőrgyártó céget, H. Underberg-Albrecht néven. Ekkor még a nagyobb üvegekben (0,25-0,5-1 literes kiszerelés) forgalomba hozott keserűlikőr a Boonekamp of Maagbitter nevet viselte (lényegében minden keserűlikőrt így neveztek a holland Boonekamp gyógyszerész után). A rengeteg gyógynövény többségét külföldről szerezték be, amelyet desztilláltak, majd minőségi finomszesszel keverve hónapig érleltek szlovén tölgyfából készült hordókban (a likőr alkoholtartalma 44%-os). Ahogy általában lenni szokott, a kiváló minőség és a megfelelő hírverés meghozta a sikert. A nemcsak házas-, hanem üzlettársak 1857-ben ünnepélyes keretek között, közjegyző és más városi illetékesek előtt okiratba foglalták, hogy csak ők ketten ismerik az eredeti receptúrát. A zöldüvegben forgalmazott keserűlikőr – elsősorban gyógyhatása miatt – népszerű ital lett a francia III. Napóleon asztalától egészen a japán császár udvaráig. Az európai diadal után 1860-ban érkezett meg a neves likőr az USA-ba, ahol nem alkoholnak, hanem gyógyszernek minősítették (ez indokolta, hogy a későbbi szesztilalom idején is forgalmazhatták). Hubert nevéhez fűződik a likőr fogyasztására tervezett és a velencei Murano üvegmesterei által elkészített (1867) különleges magasszárú (24 cm) pohár is.

Leállás, újrakezdés

A receptúra és a gyár vezetése itt is apáról fiúra szállt, amely a családi hagyomány és filozófia mellett – Underbergék esetében az ún. „Sempre Idem”, vagyis a „mindig ugyanaz” elve –, magában hordozta a korszaknak megfelelő újításokat is. Az első ilyen fontos újítás 1916-ban történt, amikor a likőrt átkeresztelték Underberg-re. A két világháború között vált világhírűvé az ital, amelyet étkezés előtt és után is fogyaszthattak, és a reklámjaik szerint nemcsak a gyomrot gyógyítja meg (alacsony a hisztamintartalma), hanem a lelket is. A II. világháború kitörése elvágta a nélkülözhetetlen alapanyagoktól a vállalkozást, ezért tíz éven át (1939-1949) leállt a gyártása. A háborút követően próbált talpra állni a családi vállalkozás, amely új célokat tűzött ki maga elé.
Az új korszak kezdete a rangidős fiúhoz, Emil Underberghez kötődik, aki egy zseniális húzással (ez akár szó szerint is értelmezhető) hozta vissza a köztudatba a népszerű gyomorkeserűt. Az ő ötlete volt a 20 ml-es üvegecskékbe történő palackozás és forgalmazás. A célja az volt – a minőség megőrzése mellett –, hogy egy kortyra meglehessen inni a likőrt, akár egy gyógyszert (nem összetévesztendő a hazánkban oly népszerű féldecisekkel, tüskékkel). Az ikonikus üveg (minipalack), amelyet a már említett szalmapapírba csomagoltak, a cég védjegyévé vált. Az 1950-es évektől a cég visszaszerezte régi hírnevét, amelyben nagy szerep jutott a jól megtervezett reklámoknak (pl. népszerű művészek és sportolók szerepéltetése). Magyarországon a rendszerváltozást követően jelent meg hivatalosan az ital, amelyben nagy szerepe volt az írás elején szóba került Zwack-cégnek, amely közreműködött a forgalmazásában. Két dudás egy csárdában? Igen, bár ehhez tudni kell, hogy a két nagyhírű likőrgyáros család nemcsak üzleti, hanem régi baráti viszonyban is van egymással.