Valahol a dunabogdányi mozigépész nagypapánál kezdődött minden. Itt szeretett bele Marafkó Béla, Bálint édesapja a mozi világába, majd adta tovább fiának a film- és színházi világ iránti rajongást. A rajongásból végül szakma lett és mára Bálint az egyik legkeresettebb fővilágosító.
Dunabogdányból édesapja a villamosenergetikai technikum elvégzése után Budapestre, egyenesen a Magyar Televízióba került, ahol az első jelentős játékfilmjében, a Névtelen városban Zsurzs Éva nevezte ki fővilágosítónak. Ezután aztán rengeteg filmet, videóklipet készített. Ennek köszönhetően Bálint gyerekkora nagyrészt a Magyar Televízió bűvkörében telt: a télapóünnepségektől, a nyaralásokon át és gyakran a hétköznapok is, így természetes közege lett a tévé. Nagy volt akkoriban a „céges” összetartás, építették egymás házát, és amiben csak kellett, segítettek egymásnak a ‘80-as, ‘90-es évek kalákáiban.
Nagyjából ebből az időszakból datálható Bálint szakmai története is. Az erősáramú technikum elvégzése után ugyanis az iskolai gyakorlatait édesapja révén öt éven keresztül a MTV-ban töltötte: a Cimbora-táborok, a Kisváros című sorozat forgatása, vagy az 1986-87-es siófoki Interpop fesztivál volt a nyári munkák helyszíne. Édesapját 1997-ben – fájóan korán – 21 éves korában elvesztette el. A temetés után viszont Bálint számára is meglepő dolog történt: az MTV-ből külsős állásajánlatot kapott, amit némi gondolkodást követően elfogadott.
Apai örökség
Már az első pillanatban is nagy lehetőségnek gondolta az ajánlatot, ugyanakkor nem volt könnyű édesapja örökségével megbirkóznia. Ahhoz, hogy valaki világosító lehessen akkor is, és ma is kell szakirányú végzettség. Bálintnak ez az erősáramú technikummal megvolt, mert fővilágosítónak akkor még nem lehetett tanulni. Volt, aki „sima” villanyszerelői végzettséggel dolgozott világosítóként.
Külsősként kezdett tehát dolgozni az MTV-ban, sok kollégája, akik ismerték és szerették az édesapját, a szárnya alá vette. A koordinátor – Bálint akkor még nem értette, miért – mindig nehéz munkákra osztotta be, de ma már úgy ítéli meg, hogy előnyére vált, hiszen pont ezeken a feladatokon lehetett megtanulni a szakma alapjait. Arra a kérdésre, hogy mik voltak ezek a nehéz feladatok, tömör válasz érkezik: „sok lámpa, sok cipelés”. Egy-másfél év után, 1998-ban, a kereskedelmi csatornák indulásával újabb lehetőségek nyíltak meg a fiatal szakember előtt. Először még csak éjszakánként dolgozott a TV2-ben, majd hamarosan váltott, és egyéni vállalkozóként a TV2 műsorai mellett párhuzamosan, már az RTL Klub napi sorozatának, a Barátok közt külső helyszíneinek világosításában is részt vett kiemelt világosítóként.
Érteni és élvezni
Bár már keresett világosítónak számított, mégis, amikor a HSC, a Magyar Operatőrök Társasága világosítói képzést indított, örömmel ment tanulni. „Bár a papírt azóta sem kérték tőlem sehol, rengeteg olyan film- és művészettörténeti dolgot tanultam, ami felrázott, és ki is emelt az addig végzett világosítói szakmunkából.” Amit a gyakorlatban megtanult, amellé olyan elméleti tudást is szerzett, ami nyitottabbá, befogadóbbá tette és már egészen más szemmel látta a produkciókat, de rá is más szemmel néztek az operatőrök és rendezők. Halász Gábor operatőrrel – akit mai napig is a mentorának tekint – 8 éven át dolgozott együtt a Barátok köztben, és 2008-ban már önálló csapattal, fővilágosítóként dolgozott Halász mellett Szőke András Bakkermann című filmjén.
Ma pedig már „ahogy a zenész a kottát, úgy látom át a jelenet bevilágítását a forgatási helyszínen. Éppen ezért szeretem csinálni is, mert annyira sokszínű és változatos, mint a zenék világa, egyszerűen megunhatatlan” – mondja a napi sorozatokon, talkshow-kon, színházi előadásokon, élő koncerteken, videóklipekken, reklámokon edződött szakember, aki ma csak nehezen tud valódi nézőként jelen lenni moziban, színházban vagy akár csak a tv előtt ülve. „Nagyon jó filmnek, vagy színházi darabnak kell lennie annak, amit ha nézek, annyira magával ragadjon, hogy ne a világítási hibákat vegyem benne észre.”
Magyar vagy nemzetközi?
A reklámfilmes szervizmunkák után, amikor a játékfilmes szervizmunkák is beindultak Magyarországon – a Münchennel és a Hellboy-jal –, Bálint meglátása szerint akkoriban szóródott szét az első fővilágosítói generáció is: voltak, akik a filmet választották, akadtak, akik a televízióknál maradtak, míg mások színházakhoz szerződtek. Ő leginkább televíziósnak tartja magát, de belekóstolt ő is játékfilmes szuperprodukciókba, mert kiváncsi volt, hogyan dolgoznak a főként amerikai stábok: „A produkciós kamionok lámpákkal megpakolva érkeztek. A stábban ott voltak a saját fővilágosítóik, akik pontos, előre elkészített tervrajzok alapján dolgoztak és eleinte a magyar világosítók csak „beszélő szerszámok” voltak ezekben a nagy nemzetközi produkciókban. De az elmúlt pár évtizedben bebizonyítottuk, hogy a magyar szakemberek is kiválóak, jól beszélnek angolul, és mostanra már csak egy-egy vezető embert hoznak külföldről.” Ma már tehát teljes mértékben megbíznak a hazai szakemberekben, akik nemcsak hogy olcsóbbak, de minimális eszközparkkal is megoldanak bármit.
A fővilágosító helye a rendszerben
Sem színpadi produkciót létrehozó, sem filmes stábból – legyen az televízióműsor, játékfilm, vagy reklám – nem hiányozhat a világosító csapat. A színházi stáb vezetője a rendező, de szorosabb az együttműködés közte és a díszlettervező, valamint a fővilágosító között, mint egy filmes stábban.
A forgatás hierarchiájában szintén a rendező áll csúcson, az ő jobb keze a rendezőasszisztens.
A képi világért felelős operatőr jobb keze pedig a fővilágosító, rá és a kameramozgató csapatára támaszkodik az operatőr. Egy filmnél a képi világot a vezető operatőr határozza meg, neki kell összefogni az összes technikai részleget. A fővilágosító már a technikai terepszemlék idején megkezdi a munkát az operatőrrel együtt. Ha nem stúdióban kerül sor a forgatásra, akkor Bálint a terepszemléken már jegyzetel: a különböző napszakokban honnan süt a nap, milyenek a fényviszonyok, és ehhez képest milyen fényekre van szükség a jelenetben. Ezt átbeszélik az operatőrrel és ez alapján összeáll a lámpapark és kiderül az is, hogy ezek beszerzése milyen költségekkel jár. Kezdetben Bálint „csak” a szaktudását adta egy-egy produkcióhoz, mert azt érezte, hogy eszközök nélkül, csupán szakmai alapon érkezni egy produkcióba egyúttal szabadságot is jelent. A világításhoz csak embereket és tudást vinni egészen más, mint lámpákat és felszerelést is kölcsönözni egy-egy projekthez. Ám egy idő után Bálint is elkezdett saját technikai felszerelést is vásárolni, hogy ne kelljen kompromisszumot kötnie és ma már mind a maga, mind a produkció érdekeit szem előtt tartva 70-80 százalékban saját eszközeivel oldja meg a világítást, a maradék 20-30 százalék beszerzését bízza csak a gyártási csapatra.
A következő nemzedék
A világosító alapvetően egy férfias szakma, mert cipekedni és komoly súlyú lámpákat is kell emelgetni a sokszor 10-12 órás forgatási napokon, de az utóbbi időben egyre több nő is dolgozik már a szakmában, illetve jelentkezik arra a képzésre, ahol Bálint is tanít. Ma már ugyanis nemcsak mint fővilágosító része a szakmának, hanem a HSC Stábiskolájában vezeti be a jövő szakembereit a fények csodálatos és titokzatos világába. „Megpróbálom átadni az évek során megszerzett tudást és tapasztalatot a következő generációnak.” Óráin az alapokat lehet elsajátítani, hiszen több év gyakorlatra van szükség ahhoz, hogy valaki önálló világosítóként dolgozhasson. „De a technikai tudás mellett a legfontosabb, hogy a diákok ízlését formáljam és nyitottá tegyem őket a világra, és hogy mindenben találják meg a szépséget, mert minden feladatban ott van az. Én a mai napig megtalálom a kihívást az új feladatokban, így pedig izgalmas tud maradni minden egyes munka”.