Adi és Rudi lehetne két rajzfilmfigura neve is, azonban esetünkben két nagymúltú sportcipőgyártó cég tulajdonosait becézték így. A két gyerek folyton versenyzett egymással, amely felnőttkorukban is megmaradt, csak sokkal durvább formában. A német Dassler fivérek, illetve az általuk alapított Adidas és Puma sportmárkák történetével rengetegen foglalkoztak, amelyekben különböző aspektusban mutatták be a testvérháborút. A sokszor túlzóan leírt gyűlölködés agyonrágott története mögött mégis a két testvér érzelmi attitűdjének devianciája rejlik.
A bajorországi Nürnberg melletti Herzogenaurach egy igazi képeslapra való kisváros, ahol egykor kiváló mesteremberek és nem mellesleg lelkes náci szimpatizánsok laktak. Közéjük tartozott a két Drassler fivér, Adolf (1900-1978) és bátyja, Rudolf (1898-1974). A kisváros megbecsült tagja volt a testvérek – Adolf, Rudolf, Fritz és Marie – apja, a cipészmester Christoph Dassler, míg anyjuk egy kis mosodát vezetett a családi házban. Adolf eredetileg péknek tanult, de hamar feladta és inkább édesapjától sajátította el a cipőkészítés minden fortélyát. Az I. világháborút követően, szinte kilátástalan és kaotikus gazdasági és politikai helyzetbe került Németország, a fiatal Adolf mégis úgy döntött, hogy önálló vállalkozásba kezd, és 1920-ban elindította cipőkészítő üzletét. A sportszerető Adolf nem utcai cipőkkel foglalkozott, hanem különlegesnek számító futócipőket gyártott a műhelynek átalakított családi mosókonyhában. Ehhez a még gyerekcipőben járó vállalkozáshoz csatlakozott testvére, Rudolf, akivel megalapították a Gebrüder Dassler Shuhfabrik nevű cégüket 1924-ben.
Abban szinte minden Dassler histográfus egyetért, hogy Rudolf volt az üzletember, aki a marketinghez és az eladáshoz értett, míg Adolf volt a folyton újító cipész. A cég elsődleges terméke, a fémtüskés futócipő volt, amelyhez – kezdetben – a helyi kovács munkáját is igénybe vették. A cipők belső része cápabőrből, a külső pedig kengurubőrből készült. A kiváló minőségű, erős és könnyű sportcipők hamar népszerűek lettek, amely megkívánta a cég fejlesztését és bővítését (új és nagyobb műhely, több alkalmazott). Azonban a jelentős siker nemcsak a minőségnek volt köszönhető, hanem az új politikai légkörnek és változásoknak is, amelynek a Dassler testvérek feltétlen hívei voltak.
Az 1933-ban hatalomra került Adolf Hitler és az általa vezetett náci párt nacionalista, populista ígéreteinek kevés német tudott nemet mondani. A Dassler fivérek is beléptek a náci pártba – azon lehet vitatkozni, hogy melyikük volt az elhívatottabb párttag –, amely hatalmas üzleti lehetőséget jelentett a családi cégük számára. A hitleri Németország gazdaságáról könyvtárnyi anyag született, az tény, hogy valamilyen formában, kisebb és nagyobb üzleti vállalkozások, komoly haszonra tudtak szert tenni, egészen a háború végéig (ez semmilyen formában nem menti fel őket az erkölcsi felelősség alól). A Dassler Cipőgyár hamar hivatalos beszállítója lett a Hitlerjugendnek, majd a Wermachtnak, ahová tömegével gyártotta a sportcipőket. A nagy áttörést az 1936-os Berlinben rendezett olimpia hozta meg, ahol nemcsak a német atléták viselték a fivérek sportcipőjét, hanem nem kis kockázatot vállalva – amúgy zseniális üzleti fogásként – az amerikai atlétaválogatott legnagyobb reménységét, a színesbőrű Jesse Owenset is rávették, hogy ebben versenyezzen (3 olimpiai címet szerzett ezen az olimpián). Azonban a II. világháború kirobbanása nemcsak a cég sikereiben, hanem a két testvér kapcsolatában is drámai fordulatot hozott.
Az igazi háború
A háború alatt mérgesedett el a két testvér amúgy is feszült kapcsolata, amelyre utóbb a leszármazottak különböző módon emlékeztek vissza. Ami biztos, hogy Rudolfot 1943-ban behívták katonának, míg Adolf megmaradt a közben hadiüzemnek átalakított és páncéltörőket (Panzerfaust) gyártó cég élén. Egyes feltételezések szerint Adolf intézte el bátyja behívását, hogy egyedül irányíthassa a gyárat. A háború végén hazaszökő Rudolf és családja egy óvóhelyen húzta meg magát Adolffal és annak családjával, ahol – állítólag – elhangzott egy könnyen félreérthető megjegyzés, amely aztán a végleges törés katalizátora lett. Rudolf szájából elhangzott mondat, amely szerint „megint itt vannak ezek a rohadékok”, vagy a felettük elhúzó szövetséges bombázóknak, vagy a testvérének szólt. A lényegen nem változtat; a két testvér viszonya örökre megromlott és elmérgesedett.
A háború befejeztével a szövetséges erők vizsgálóbizottságokat állítottak fel a nácikkal együttműködő és ebből hasznot húzó vállalkozások ügyeinek feltárására. A herzogenaurachi gyár élén álló Adolf ugyan mindent megtett, hogy elkerülje az elszámoltatást – a területet megszálló amerikai katonáknak kínált sportcipőket –, mégis bíróság elé állították, ahol akár tíz év börtönbüntetésre is ítélhették. Rudolf hadifogságba került és a hammelburgi internálótáborban várta ügye kivizsgálását. A két vizsgálattal párhuzamosan, javában zajlott a testvérháború is, amely kölcsönös vádaskodással járt (a két testvér feleségei is szították a gyűlöletet). Rudolfot végül 1946-ban szabadon engedték, Adolf ügye pedig a kisváros félig zsidó származású polgármestere tanúskodásának köszönhetően, szintén felmentéssel végződött, de saját harcuk még csak most kezdődött el igazán.
Apáról fiúra
A vélt vagy valós vádak és sértettség végül az elkerülhetetlen szakításhoz vezetett, a két a testvér útjai végleg elváltak egymástól (1947), felosztották a céget, de egy településen maradtak. Adolf 1948-ban megalapította az Adidas céget, míg Rudolf következő évben az először Ruda, majd Puma névre keresztelt cégét. A háborúskodás tovább folyt, amely egyfelől a nagyobb piaci részesedésről, másfelől a különböző cipők új technológiájáról szólt. Mindkét cég lendületesen fejlődött, amely főleg a két testvér fiainak (Armin és Horst) volt már köszönhető, akik minden eszközt bevetettek a siker érdekében. Természetesen mindent megtettek saját termékeik népszerűsítésére és reklámozására (ennek talán „legszebb” példája, amikor az 1970-es mexikói labdarúgó világbajnokság Brazília-Peru negyeddöntőjének kezdőrúgása előtt Pelé látványosan lassan kötötte be az új Puma cipőjét, amely céggel éppen csak leszerződött). Az idősödő és betegeskedő Rudolf és Adolf ugyan soha nem bocsájtott meg a másiknak, mégis néhány alkalommal még találkoztak és beszéltek egymással. Kapcsolatukra mi sem jellemzőbb, hogy a kisváros temetőjének két egymástól legtávolabbi pontján temették el őket. Úgy haltak meg, hogy cégük vezető helyet foglal el a világ sportruházati piacán és nem élték meg, mikor a 2000-es évek elején az amerikai Nike boltot nyitott Herzogenaurach határában.