Vágóként olyan sikeres magyar produkció létrehozásában vett részt, mint a Valami Amerika, a Kontroll, a Magyar Vándor, vagy a Toxikoma, de az Elemi ösztön 2. részét is ő vágta. Király Istvánnal beszélgettünk, munkáról, szakmáról és az idáig vezető útról.
Már gyerekként nagyon érdekelték a technikai, műszaki dolgok, bár akkor még csak kazettás magnó és VHS-kazetta létezett és az otthonokban sem volt videólejátszó. Kuriózumnak számított, ha egy-egy munkahelyen lehetett ilyesmivel találkozni.
Édesanyja barátnőjének fia viszont pont egy ilyen különleges munkahelyen dolgozott: a Magyar Televízió központi rögzítőjében. Istvánt persze nem hagyta nyugodni a dolog: 13 évesen, pályaválasztás előtt állva, megkérte, hadd mehessen be „terepszemlére”.
Akkor és ott minden eldőlt: „A teremben 1 és 2 colos nagy videómagnók voltak, óriási érzés kerített hatalmába, mikor oda beléptem. Otthon semmi ilyet nem láttunk még, nem lehetett filmet megállítani, vagy visszatekerni, egész egyszerűen olyannak tűnt az egész, mintha varázslat lett volna” – emlékszik vissza István. Tiniként egy csapásra beleszeretett azokba a gépekbe, és elhatározta, hogy felnőttként ott akar majd dolgozni. A határozott cél felé tartva a középiskola elvégzése után, 18 évesen bekerült az MTV központi rögzítőjébe, ahol megismerte az alapokat, a gépeket, amelyekkel dolgoztak és kisebb technikai feladatokat is bíztak már rá.
Technikai bumm
Akkoriban (a ‘90-es évek végén) jött be egy technológiai újítás, a Sony BETACAM SP, azaz a kazettás alapú professzionális vágórendszer, amivel már egészen máshogy lehetett vágni. A korábbi monstrum gépek alkalmatlanok voltak a rendes vágásra és szerkesztésre. István és a vele együtt dolgozó fiatalabbak segítettek elsajátítani az elektronikus vágás fortélyait a régebb óta ott dolgozóknak. Ez egy win-win helyzet volt: őt műszakilag mentorálta az „öregeket”, cserébe pedig elleshette a vágás szellemiségét. István a vágást nem tanulta a szó klasszikus értelmében, vagyis iskolában, hanem munka közben, a gyakorlatban sajátította el, hogy mi is ennek a munkának a lényege, logikája. Eleinte csak kisebb feladatokat, lehetőségeket kapott, de szép sorjában, ahogy rutint szerzett, már neki is voltak saját ötletei, felvetései.
„Fellegi Máriától amúgy is sokat tanultam, neki voltak fix műsorai, amiket ő jegyzett, mint vágó. Egy nap, amikor Mari betegség miatt nem tudott bejönni, megkért, hogy helyettesítsem. Akkor találkoztam Bergendy Péterrel: ennek már jó 25 éve.” Olyan jól működtek együtt a rendezővel, hogy Fellegi Mari innentől kezdve átengedte a lehetőséget Istvánnak.
Eleinte (1996-’97-ben) reklámok, videóklipek, portréműsorok, tévés dokusorozatok kerültek a keze alá, mondhatni ezeken nevelkedett, mint vágó. De nem csak a technikai és az elméleti tudása csiszolódott ez idő alatt, hanem a szakmai kapcsolatrendszere is folyamatosan bővült, ami ebben a szakmában elengedhetetlen, egyre több rendezővel dolgozhatott együtt, akikkel sikerült azóta is tartó jó munka- és sok esetben baráti kapcsolatot is kiépítenie.
Bergendy Péter, Paczolay Béla, Herendi Gábor, Rohonyi Gábor, Antal Nimród – nagyon sokat dolgozott együtt akkoriban, az azóta sok sikerfilmet jegyző filmrendezőkkel.
Több, mint 200 videóklip
Az ezredforduló hozta meg az újabb technikai újítást, akkoriban tértek át a számítógépes vágásra. A Herendi Gábor alapította Skyfilm Production elsőként vásárolt is egy ilyen számítógépet vágóprogrammal. Ez a mai szemmel természetesen eléggé kezdetleges eszköz volt, nem lehetett véglegesíteni vele a filmet, de a szerkesztést és annak a logikáját el lehetett kezdeni tanulni autodidakta módon.
„Azt akkor már tudtam, hogy mit akarok, csak azt nem, hogyan” – meséli István. A vágáselmélet és a szerkesztés már megvolt. A korábbi lineáris vágással csak egymás után lehetett pakolgatni a snitteket, míg a filmes, non lineáris vágás során, sokkal szabadabban lehet kezelni az anyagokat. A számítógépes vágást is tehát teljesen autodidakta módon sajátította el István, az új technikával nem csak idő, de rengeteg kreatív energia is szabadult fel. Sokkal szabadabban lehetett nekiállni egy-egy újabb filmes feladatnak, nem voltak annyira konkrét technikai korlátok, mint korábban.
2001-ben vett részt vágóként először nagyjátékfilm készítésében, a Herendy Gábor Valami Amerikájában. A film nagy sikereket ért el, és ez a kezdeti szerencse a későbbiekben is elkísérte Istvánt: „valamiért a munkám során szerencsém volt, szinte mindig, a nagyjátékfilmek, amikben dolgoztam, akár tőlem függetlenül is, mindig jó nézőszámot értek el. Rossz érzés lenne egy évig dolgozni egy filmen, amit aztán pár százan néznek csak meg. De szerencsére ez engem elkerült”.
Reklámok, klipek
Pár éve jelentősen megcsappantak a felkérések reklámfilmek készítésére, az aranykorszaknak határozottan vége, ezt István is érzékeli. Tapasztalata szerint a külfölddel ellentétben, nálunk a reklám a fiatalok szakmája lett: már az ügynökségeknél is sok a fiatal kreatív, akik nehezebben találják a hangot az idősebb rendezői korosztállyal.
A reklámfilmkészítés kiszolgáló műfaj, itt megrendelésre kell dolgozni, az ügyfél igényei szerint. Sokakkal egyetértésben István is úgy látja, hogy 20-25 évvel ezelőtt sokkal jobb, kreatívabb reklámfilmek készültek, mint manapság: a régi Vodafone-széria, a Westel 900-as reklámok, a Pannon GSM. Több pénz és kreativitás volt bennük: megtehették, hogy a filmre vett reklámokat Bécsben fényelték például, hogy igazán jól nézzen ki. „A reklámfilm-készítés egy sokösszetevős munka: legjobb esetben a megrendelő megbízza az ügynökséget, ahol kitalálnak valami igazán jó dolgot és megcsinálják. Az ügyfél pedig megbízik a választott ügynökségben, aki vállalja a felelősséget. Ehelyett most az van, hogy mindenki fél mindenkitől, a megbízó beleszól olyanba is, amihez nem igazán ért, a többiek pedig félnek, nehogy máshol költse el a büdzsét. Ritka az az ügyfél, aki teljesen megbízik a készítőkben, inkább a fordítottja jellemző: a szakma elkezdte kiszolgálni a hozzá nem értő ügyfeleket. Ráadásul hiányzik a különlegesség-faktor a mostani reklám megrendelésből” – vázolja a jelenlegi reklámkészítés helyzetét István.
Úgy érzi, jó volt végre áttérni a reklámokról a nagyjátékfilmekre, ahol a készítők sokkal nagyobb szabadságot élveznek. „Amikor bekerültem az MTV-be, álmodni se mertem arról, hogy egyszer filmes vágó leszek, de mindig bennem volt, hogy jó lenne. Egy 30 mp-es reklám elkészítése nem ugyanaz a műfaj, mint egy 2 órás film. Sokkal nagyobb munka átfogni, átlátni, szerkeszteni. Ráadásul ez egy bizalmi szakma: a rendezők nagyon is ragaszkodnak a jól bevált vágóikhoz. A rendező és vágó közti összhang és bizalom elengedhetetlen ahhoz, hogy a végeredmény igazán jó legyen.”
Spielberg például több operatőrrel is dolgozott, de vágót sohasem váltott. A rendezők, akikkel egy időben kezdte István a filmes szakmát, akikkel kezdetben reklámokon, klipeken dolgoztak együtt, később vitték őt magukkal a nagyjátékfilmek készítésekor is, így neki szinte sohasem kellett munka után mennie. A reklámokkal persze jobban lehetett keresni, ezért nála sokáig párhuzamosan ment mind a két műfaj.
Az ösztön és a jó vágás
De nem csak a rendezők vitték magukkal Istvánt az újabb és újabb filmek készítésekor, élete egyik nagy külföldi munkáját Pados Gyula operatőr barátjának köszönheti. Pados több filmet is forgatott operatőrként külföldön, akkor éppen Londonban az Elemi ösztön 2. részét. A film rendes vágója nem ért rá megvágni a film előbemutatóját, így Pados Gyula Istvánt ajánlotta, amire a rendező (Michael Caton-Jones) is rábólintott. A minitrailer annyira jól sikerült, hogy a leforgatott film vágására is végül Istvánt kérték fel. Ezután még 4-5 filmen dolgozott együtt Londonban a rendezővel. Persze a külföldi filmekre is hatással volt a pandémia, és az elzártság: sok forgatás leállt és nem igazán talált vissza a régi kerékvágásba, de reméli, megtalálják az efféle lehetőségek.
István szerint lehet egy vágónak egyedi stílusa egy bizonyos pontig, de alapvetően a filmet kell kiszolgálnia, meg kell találni azt a vágást, ami a filmnek a legjobban áll: a legjobb ritmust, a legjobb képeket, a legjobb színészi pillanatokat.
„Egy jelenetet átlagban 10-szer vesznek fel, a forgatáson aztán a scriptes bejelöli, hogy a tízből, melyik volt jó, mi tetszett a rendezőnek. A legtöbb vágó a bejelölt 2-3 felvételből kiválasztja a legjobbat…én végignézem mind a tizet és kitalálom, hogy lehet a legjobb az adott jelenet. Én abban vagyok profi, hogy kihozom a jelenetekből a legjobbat, alapos vagyok, kapkodni, sietni nem tudok” – összegzi István.
A vágó stílusa mindig a filmhez igazodik, mindig meg kell találni a műfajhoz illő vágást.
Forgatásra már nem jár ki, mert a helyszínen sok minden befolyásolja a döntést, a stúdióban viszont a forgatott nyersanyagról le van választva minden, úgy látja a vágó is a monitoron a forgatott anyagot, ahogy majd a néző is, forgatási emlékek és hangulatok nélkül. De István részt vesz a további utómunkákban is, segíti a hangmérnök, a fényelő munkáját, ha szükséges. És mit csinál egy vágó szabadidejében? Filmet néz! Netflix, Amazon, HBOmax- sorozatokat, filmeket nagy mennyiségben. Szakmai motiváció is hajtja, hiszen hasznos mások munkájából is tanulni, okulni, de a nézői visszajelzéseket is gyakran böngészi.