fbpx

„Egy jó stábbal bármit megcsinálnék” – Láng Imola látványtervező

Jan 25, 2022BEST BOY

Tombor Sarolta

Legutóbb bemutatott, és eddigi legnagyobb munkája az Enyedi Ildikó rendezte Feleségem története volt. A munkának már vége, a film viszont még sokáig elkíséri a látványtervezőt: nehéz tőle elválni.

Imola olyan sikerprodukciókat jegyez látványtervezőként, mint a Terápia, a Testről és lélekről, A besúgó, Az unoka, a Szabadesés és a Feleségem története. Emellett reklámflmekben is dolgozik. Kanyargós művészeti úton jutott el a látványtervezésig: a Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán végzett, majd utolsó évben átjelentkezett belsőépítész szakra. Megjárta az Iparművészeti Egyetemet is, így töltött végül 9 évet a felsőoktatásban. A kezdeti tervek között szerepelt, hogy kortárs képzőművész, majd építész lesz. Az újonnan jött szakmai lehetőségek mindig beszippantották, épp annyira hogy lehetősége volt elég sok mindent kipróbálni. Az egyetem utolsó éveiben, mikor éppen nagy erőkkel építésznek készült, jött a reklámfilmezés. Egy rendező barátja kérdezte meg, hogy segítsen: érdekesnek és jó munkalehetőségnek is tűnt, miért is nem próbálná meg – fontolta meg a döntést. Ennek már 23 éve, és Imola számára még mindig izgalmas a munka, még mindig hajtja a szakmai kíváncsiság, a kihívás, ha jön egy újabb lehetőség. Enyedi Ildikóval már a Testről és lélekről című filmben is dolgoztak együtt. Aztán Ildikó egy hétfői napon felhívta: tudna-e kezdeni szerdán a Füst Milán regénye alapján készülő új filmjében. Imola kérdés nélkül belevágott. „Vannak rendezők, aki rendkívül inspirálóak, elképzelésükkel tökéletesen tudok azonosulni, és bármikor megyek velük dolgozni. Enyedi Ildikó ilyen” – meséli Imola. A 3 órás film forgatása nagyjából 50-60 napig, de a tényleges munka közel egy évig tartott. Imola Enyedi Ildikó rendezővel és az operatőr Rév Marcellel külön hármasban kezdett neki az előkészületeknek: 2-3 hónapig Ildikó lakásán ötleteltek, még mielőtt bármibe is belevágtak volna. Fontos volt, hogy már konkrét tervekkel a fejükben tudjanak helyszínt keresni. Addigra pontosan tudták, mit szeretnének megtalálni: akár a külső helyszín tekintetében, akár a belső, felépített díszlettel kapcsolatban. Imola részletesen lerajzolta, milyen belső tereket, berendezéseket szeretnének megvalósítani. Aztán jöhetett a díszlet összeállítása a legapróbb részletekig: hiszen itt mindennek stimmelnie kell, az utolsó csavarig. Semmi sem lóghat ki, mindennek pontosan passzolnia kellett az adott korhoz és földrajzi helyszínhez.

Mit ettek a matrózok a párizsi piacon?

Bolhapiacok, antikvitás üzletek, régiségvásárok, internet, minden fórum szóba jöhet ilyenkor. A lényeg, hogy megtalálják a keresett tárgyakat. „Bécsi kelléktárból is bérletünk bútorokat ehhez a kosztümös filmhez. Nagy erőkkel próbáltuk meg összegereblyézni a tárgyakat: nehezítés, de egyben könnyebbség is volt, hogy az egyik díszlet a századfordulós Hamburgot, míg a másik Párizst kellett hogy visszaadja. A kandallókat külön legyártottuk, de például nagyon nehéz volt egyforma falikarokat, csillárokat szerezni abból az időből. A kutatás során a berendező talált egy lámpagyűjtő házaspárt Budapesten, akiktől nagyon sok mindent tudtunk bérelni. De volt olyan francia ajtóvasalat, ahol minta alapján, 3D-s nyomtatóval készítettük el a forgatáson használt darabokat” – idézi fel Imola a munka kalandos részeit. B. Nagy Anikó művészettörténész, szakértőként volt a film segítségére. Ő volt az, aki az adott korszakkal kapcsolatban felmerülő összes kérdést megválaszolta. Amikor egy fürdőkádas jelenetet forgattak, azt is tisztázni kellett, hogy akkoriban volt-e egyáltalán habfürdő? Nem volt, így forgatták végül tejes vízben a jelenetet. De Anikó a legkülönösebb kérdéseket is megválaszolta: mit ettek a matrózok a párizsi piacon az 1900-as évek elején, milyen volt a századfordulós Hamburgban a szék lába, milyen tapétaminták lehettek egy párizsi otthon falán? Kortárs filmeknél persze könnyebb beszerezni a kellékeket, de a lényeg hogy az alapos kutatómunkát követően rá lehet érezni a kosztümös film szabályaira: ennek is van egy piaca, jól lehet haladni, ha már az ember feltérképezte a hazai lehetőségeket és számba vette a környező országok kinálatát. Taposóaknák persze bárhol lehetnek. „Szerencsés stáb állt össze a Feleségem története forgatásán, mindenkit roppantul érdekelt a feladat. És amikor sok ember lelkesedése adódik össze, az – az összeadódó szaktudás miatt – könnyű előrehaladást eredményez” – összegzi Imola a legutóbbi tapasztalatait.

A nagy pillanat

Egy jól megírt forgatókönyv esetében már a legelején nagyon erős benyomások érik Imolát. Olvasás közben elképzeli a díszletet, ez ugyanúgy működik mint bárki másnál, aki könyvet olvas. Megindul a tervezési szakasz, képeket gyűjt. Ezt fésülik aztán majd össze a rendezővel és az operatőrrel, mindenki beadja a közösbe, hogy milyen képi világot képzelt el. Először hangulatokat, színeket, szereplők történetét beszélik meg és ahogy egyre többet találkoznak a rendezővel és az operatőrrel, menet közben kiderülnek snittek, beállítások, kamera szögek, képállások, amitől nagyon sok minden függ. Egy épített díszlet esetében ugyanis az a fontos, hogy az operatőr jól tudja rögzíteni a szereplők mozgását és be tudja megfelelően világítani a jelenetet, a rendezőnek olyan játékteret adjon, hogy az adott jelenet életre keljen. Hosszú snittek, a falakon átmenő szereplőkövetés, nagyon izgalmas tud lenni, és ez még fontosabb, mint hogy milyen színű legyen a fal. Rendkívül segíti a látványterevező munkáját, ha a rendező fejében már megvan a szereplők elképzelt családtörténete, szokásai, vagy akár a hobbija. Segít, ha egy szereplőnek vannak berögzült szokásai, mozdulatok, tárgyak, ami mentén el lehet indulni. Olyan, mintha egy fonalat kezdenének el felgöngyölíteni, elindulhat az adott karakter feltérképezése. Ha ez megvan, akkor minden más, így a díszlet és a látvány is ezt hivatott alátámasztani, felépíteni. Mikor a szereplő megérkezik a megépített díszletbe, akkor és ott derül csak ki, hogy megszületik-e a tökéletes összkép, megvan-e az összhang? Megtörténik-e a varázslat, hogy egy pozdorjából megépített szoba, valakinek az otthonává válik-e, hihető lesz-e a teremtett közeg? „A tárgyakat alaposan kiválogatjuk, megkeressük a helyüket, aprólékosan berendezzük a felépített díszletet. A látvány az ablakon bejövő fényekkel, a térrel, a szerkezettel a forgatás első napján kel életre. Mindig ez a legizgalmasabb rész, ekkor születhet meg a nagy pillanat” – jutunk közelebb egy picivel a titokhoz. Az építészet, a berendezés és a technikai részlegek tartoznak hozzá. Általában mindig ugyanazokkal az emberekkel dolgozik. Ha teheti, nélkülük nem is vállalja el az adott feladatot. A Kreatív Mozi Műhely a kedvenc berendezőcsapata, akikkel osszeszokottan tudnak működni, illetve a HB Stúdió, vagy a BK Filmstúdió-építész csapata segíti munkáját. A látványtervező megtervezi, kitalálja a díszletet de kell egy igazán jó szakembergárda, akik mindezt megvalósítják. „Nekem önmagában sohasem volt fontos, hogy az elképzelésem mindenképpen úgy valósuljon meg, ahogyan eredetileg elterveztem. Van, hogy többször visszatérek egy megoldáshoz, ha még mindig azt találom a legjobb verziónak, de sokkal fontosabb, hogy mindenki elégedett legyen a végeredménnyel, hiszen többféle megvalósítás is létezik. Az idő, a feladat karaktere, illetve a résztvevők érzései úgyis eldöntik a kérdést” – vallja Imola.

Harmóniában itt és ott

Imola egyszerre csak egy projektben van benne. Lehetetlen lenne párhuzamosan dolgoznia több filmen. Mindig csak egy adott munkával foglalkozik, hiszen az teljesen leköti a gondolatait. Már az is nehézség, hogy forgatási időszakban a hétköznapi életre és a magánéletre is koncentráljon. Ugyanakkor az otthon, a család az a hely, ahol esténként feltöltődik és pihen. „Nekem a forgatás befejezésével van vége a munkának. De az utóhatás még sokáig elkísér. A Feleségem története igazából még mindig él bennem, sokat szoktam rá gondolni, mert hatalmas élmény volt vele foglalkozni, jó volt csinálni, magával ragadó emlék. A forgatások vége kicsit olyan, mint egy szakítás: bele kell jönni a forgatás utáni életbe, mikor már nincsenek veled a többiek. Értékes munkakapcsolatok szövődnek egy ilyen hosszú munka során, mert teljesen meg kell bíznod a kollégákban. Mindenkinek a munkája összekapcsolódik, egymásra épülnek a fázisok. Függünk egymástól és egyben segítünk is egymásnak” – meséli a post-production blues-ról. Amikor a gyerekek kicsik voltak, nehezebben tudta Imola összeegyeztetni a munkára és a családra fordított időt. „Utólag úgy gondolom, hogy az egyik legnagyobb szerencse, ami történhetett velem, hogy gyerekeim lettek, márcsak azért is, mert így „kénytelen” voltam az egyensúlyt tartani a munka és a magánélet között. Így nem tudott bekövetkezni az, amire amúgy hajlamos lennék, hogy éjjel-nappal dolgozom.” Így 15 éves korukig nyaranta nem is vállalt munkát, hogy a velük töltött idő tényleg a családról szóljon. Egyik barátja munka mellett jógaoktató is, és minden reggel tart online jógaórát, amibe Imola is becsatlakozik. „A legvagányabb az lenne, ha munka közben is leállnék 45 percre jógázni, nem csak olyankor, amikor otthon vagyok.” A felkéréseket az adott családi élethelyzetbe próbálja beilleszteni. Mérlegeli, hogy a következő fél-egy évükbe belefér-e, hogy otthon hosszabb-rövidebb időre nélkülözniük kelljen a látványtervezőt. A munkái során számíthat a család támogatására, annak ellenére, hogy szerinte se könnyű egy filmessel. Társa, Laci viszont nem jön zavarba, hogyan töltse el Imola nélkül a szabadidejét, hiszen képzőművész szülei mellett már hozzászokott egyfajta hektikus családi működéshez. Imola nem cserélné le a munkáját semmi másra, mint mondja: „a legjobb része a munkámnak a kísérletezés, a gondolatjátékokat különösen szeretem. Ilyenkor lehet beszélgetni arról, hogyan is épüljön fel egy karakter és milyen eszközökkel tudjuk ezt megvalósítani”.