
Fotó: Kramer Tamás
Bergendy Péter filmrendező neve a reklámszakemberek között jóval korábban volt ismert és elismert, mint a moziba járó nagyközönség körében. Negyven éves volt, mikor 2004-ben elkészítette első játékfilmjét, az Állítsátok meg Terézanyut, ám addigra számtalan díjnyertes reklámfilm és videoklip kötődött a nevéhez. Bár hosszúnak tűnhet, mégis nyílegyenes út vezetett odáig, hogy filmrendező legyen. Idén pedig a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága legutóbbi, az I. világháború után játszódó kísértetfilmjét, a Post Mortemet választotta arra, hogy Magyarországot képviselje az Oscar külföldi film kategóriájában.
Történetmesélés minden hosszúságban
Minden darab főmű
A rendező szerint a látványviláguk mellett a reklámjaik és klipjeik titka tehát a valódi emberek, élethelyzetek jelenléte volt. „Egy reklámban ugyanolyan fontos a casting, mint egy játékfilmben, ahogyan az sem mindegy, hogy melyik érzékeny, emberi pillanatot választod ki a forgatott nyersanyagból. Szerintem ebben vagyok jó. Bele tudom helyezni magamat a nézők helyébe, és tudom, mi az, amit ők szeretnének látni, ami hathat rájuk. Ha megnézzük a mai reklámokat, nemigen foglalkoznak azzal, hogy hitelesek-e és érzelmileg is hatásosak-e. A Bergendy és Fiai nevű reklámfilmgyártó-cégemmel, amely a Stábfilm jogutódja, azonban ezt a természetes stílusú, filmes szemléletet képviseljük ma is.”
A klipek, a reklámok, tv-műsorok készítése mellett Péter több mint tíz éven át volt a Cinema magazin főszerkesztője, ez a magyarázat arra is, hogy miért csak negyven éves korában készítette el első nagyjátékfilmjét. „A Cinema mellett én nem tudtam volna filmet csinálni. Ráadásul én tényleg szerettem és szeretek még ma is reklámfilmet készíteni, és nem feltétlenül vágytam arra, hogy nagyfilmet csináljak. Most is ugyanez van, mindenáron nem vágyom nagyfilmre. Egy reklámfilm nekem minden, és mindent oda is adok érte, ugyanolyan energiabefektetéssel csinálom, mint a saját filmemet. Talán éppen ezért ma már azok a reklámok jutnak el hozzám, amik minőségiek, vagy van bennük valami olyan speciális dolog, ami rám jellemző, ilyenek a trükkök, vizuális effektusok. Erre az utóbbi 10-15 évben nagyjából ráálltam, szóval ma már a finom, emberi érzelmekkel ható munkákon túl inkább nagyszabású reklámokat csinálok.”
A rendező vallja: annyi a különbség a reklám- és a nagyjátékfilm között, hogy az egyiket hosszabb ideig kell csinálni. Tehát a belefektetett erő, energia, odafigyelés, az ugyanaz. „Csináltunk egyszer egy rádióműsort, azt mondta ott nekem az egyik hangmérnök, hogy nem csinálhatod meg az összes adást úgy, mintha az lenne a főműved. De! Hogyha csinálok valamit, legyen az bármilyen műfajú, minden egyes darabot úgy kell megcsinálnom, hogy az a főművem.”
Ugrás Terézanyuval a filmtengerbe

Szvacsek Attila, Film Positive Productions

A bennünk élő történelem
E havi lapszámunk megjelenésekor pedig már azt is tudjuk, hogy a magyar horror végül nem került rá az Oscar-esélyes shortlistre, de a film nemzetközi megítélésének már a hazai jelölés is jót tett. A számtalan fesztiváldíjat elnyert Post Mortemet eddig francia, olasz, német, lengyel, osztrák, svájci, szlovák forgalmazók vásárolták meg Európában. De az Egyesült Államokban, Kanadában, Latin-Amerikában és Ázsia számos országában is vetítik már, Japánban például épp február elején kerül majd a mozikba, és Indiában így is hirdetik: Magyarország Oscar nevezettje. Ravennában, ahol a legjobb rendező díját kapta meg a film, a kritikusokból álló zsűri éppen a sztori történelmi a vetületét emelte ki az indoklásában, hiszen nem véletlenül játszódik a film az I. világháború után, nem sokkal a trianoni békeszerződés megkötése előtti időben, de talán pont a műfaji meghatározása miatt itthon a legtöbben ezt a történelmi utalást figyelmen kívül hagyták, vagy észre sem vették.
A spanyolnáthajárvány pusztítása után, 1918 telén játszódik a történet, főhőse egy fiatal vándorfotós, aki abból próbál megélni, hogy családjuk körében, halottak utolsó fényképét készíti el. Majd egy véletlen találkozásnak köszönhetően, egy kislány hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok családnál talál munkát magának, és egyre több megmagyarázhatatlan jelenséggel és kísértettel találkozik. „Azok a kísértetek ott a filmben bizony, a mi kísérteteink, a mi múltunk kísértetei, és erre vannak finoman elrejtett jelek, utalások is a filmben” – erősíti meg felvetésünket a rendező.
Az, hogy a film története a magyar történelem egyik fontos, és mind a mai napig feldolgozatlan történelmi traumájának árnyékában zajlik, az azok számára, akik ismerik Bergendy filmjeit, bizonyára nem meglepő, hisz a szintén komoly külföldi fesztiválsikereket elért A vizsga és a Trezor is olyan, nem is távoli időkben játszódik, aminek feldolgozásával még mindig adósak vagyunk magunknak.
„A történelmi filmek akkor jók, ha valamit megtanítanak a múltról, de úgy, hogy az valamilyen akcióba, izgalomba, vagy kémtörténetbe van ágyazva. Ugyanis ezek a filmek, csak akkor érik el a céljukat, ha élvezetet, szórakozást nyújtanak a nézőnek, akik eközben egy-két dolgot meg is tudnak a múltról. Aztán, ha elég ügyesek voltunk, akkor arra is van esély, hogy később utánanéznek a tényeknek, tehát én nem iskolai tananyagokat forgatok, hanem bele akarok mászni a nézők a képzeletébe, vagy a tudatába és érzelmeket akarok generálni. És ami a legfontosabb, mindezt úgy kell megtenni, hogy közben nem szabad hazudni, vagy valamilyen politikai eszme alapján átformálni a múltat.”