fbpx

Adwerk Ajánló / október, 2021

Oct 26, 2021AJÁNLÓ


#
Post Mortem


#Száraz November


#
Egy norvég díva

Az első mínuszok hava

adwerk

Október 23-án beköszöntött és november 22-ig tart a Skorpió hava. Ez az időszaka az évnek, amikor ezer színben pompázva jövő tavaszig elbúcsúzik tőlünk a természet, és persze mi is tőle. Éppen ennek köszönhető, hogy a ősidők óta számos kultúrában, ám számtalan módon, de ilyenkor emlékezünk a halottainkra, vagy éppen nézünk szembe félelmeinkkel. Ezért is alkalmas az elmélkedésre, a befelé, azaz a magunkra figyelésre. Programok, élmények minden időre.

Post Mortem

A halálról gondolkodni, a félelmeinkkel szembenézni fontos, de sokszor nem könnyű feladat. Számtalan műalkotás segíthet benne, az idei évben például Bergendy Péter horrorfilmjének megnézésével indulhatunk lelki kalandozásra. A film világpremierje tavaly ősszel a varsói nemzetközi filmfesztiválon volt, azóta 26 fesztiválra hívták meg, köztük a világ nagy presztízsű horrorfilm seregszemléire: a spanyolországi Sitges-be és a londoni FrightFest-re. Bár a pandémia következtében magyar mozikba csak most kerülhetett, de azt már tudjuk, hogy Magyarország a filmvilág talán legnagyobb presztízsű megmérettetésére is a Post Mortem jelölte. Az országok hivatalos Oscar-nevezései közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják ki az öt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-ért versenyezhetnek. Ám addig is, amíg ez kiderül, az itthoni bemutató előtt pár nappal tíz díjat hozott el a 15. Toronto After Dark Filmfesztiválról, amelynek az is különlegessége, hogy szakmai zsűri helyett itt a közönség dönt a díjakról. Az első magyar horrorfilm 524 snittjében van számítógépes trükk, amelyek Benyó Zoltán VFX supervisor vezetésével 10 hónapig készültek. Hámori Dániel maszkmester pedig a forgatás előtt fél évvel kezdte el a filmben látható speciális maszkokat megalkotni.
A Post Mortem 1918 fagyos telén játszódik, a világháború véget ért, és a spanyolnátha járvány már lecsendesedett. De sok halott maradt temetetlenül, akik az élők világában rekedtek. És egyre dühösebbek, amiért nem találnak nyugalmat. A film két főszereplője a halottakról a családjuk számára utolsó emléket, azaz fotográfiát készítő Tomás (Klem Viktor) és egy 10 éves kislány (Hais Fruzsina) szembeszállnak a nyughatatlan lelkekkel, az itt maradók és a halottak békéje érdekében.


Mozibemutató: 2021. október 28.
https://www.facebook.com/postmortemmozi

kiflikék adwerk
kiflikék adwerk
kiflikék adwerk
kiflikék adwerk
kiflikék adwerk
kiflikék adwerk
kiflikék adwerk

Száraz November

Aki pedig a mozinézés után egy valódi belső utazáson is részt akarna venni, annak pedig a legjobb ajánlatunk a Száraz November. Idén hatodik alkalommal indítja el a Kék Pont Alapítvány harmincnapos alkoholmentességet hirdető kampányát. A szervezők úgy döntöttek, hogy a bevezető kampányukban visszatekintenek az elmúlt évek tapasztalataira, hogy ezzel is kedvet csináljanak azoknak, akik eddig még nem mertek belevágni ebbe a leginkább önismereti kalandba. „Hiszünk benne, hogy az évről évre egyre nagyobb tömegeket megmozgató Száraz November kampányunk hozzájárul az öngondozás elterjedéséhez, az alkoholfogyasztás csökkentéséhez és egy egészségesebb társadalom kialakulásához” – mondják.
Szerkesztőségünkből többen „visszaesők”, azaz sokszor végigcsináltuk már a kihívást, és az egyik legizgalmasabb öntanulási kirándulás, amikor élő egyenesben megfigyelhetjük, hogy milyen helyzetekben szoktunk amúgy ott és akkor egy italért nyúlni. A mintázat szépen kirajzolódik, ahogy az is, mennyi minden másba képes ugyanaz a mozdulat fordulni. Órákig tartó társasozás, újraváltott fitnesz-bérlet, pikk-pakk rendbeszedett lakás, belemerülős olvasás és persze nem giccsesítjük el, néha sóvárgás. Az alkoholhoz fűződő viszonyunkra való rápillantás kivételes lehetőség minden évben a hogyantovább-hoz.


www.merjkevesebbet.hu
kiflikék adwerk
kiflikék adwerk

Egy norvég díva – Rebekka Bakken a Müpában

A halál és az alkohol után pedig jöjjön egy különleges zenei utazás. Kiről is van szó? Elsősorban jazzdívaként tartják számon, de ő maga minden lehetséges alkalommal tiltakozik a kategorizálás ellen. Lételeme a szabadság, és idegenkedik a címkéktől, hiszen szívesen lépi át a különböző zenei stílusok határát jelző képzeletbeli vonalakat. Három oktávot átfogó hangterjedelme, füstös orgánuma és szuggesztív színpadi jelenléte mára a legkedveltebb, nemzetközi hírű előadók közé emelte, saját dalai pedig nemcsak a közönség, de a szakma elismerését is meghozták neki Európában és a tengerentúlon. Szerteágazó ízlését és kompromisszumoktól mentes alkotói hozzáállását jól jellemzi, hogy saját szerzeményein kívül készített már lemezt többek között E. E. Cummings verseiből és Tom Waits-számok újraértelmezéseiből is. Az est egyik felében a bluesosabb hangulatú Things You Leave Behind és a karácsonyt idéző Winter Nights című album legjavából kaphat ízelítőt a Müpa közönsége Bakken saját kvartettjének kíséretével, míg a koncert másik felében éppen az említett Tom Waits-lemezről hangzik el egy bővebb merítés a Modern Art Orchestra közreműködésével. A Fekete-Kovács Kornél vezette, zenei stílusokon átívelő koncepcióiról és üdítő hangzásvilágáról híres big band gyakran vállalkozik elsőre szokatlannak tűnő koprodukciókra: ezek sorába illeszkedik Rebekka Bakkennel közös műsoruk is.
Rebekka Bakken & Modern Art Orchestra

2021. november 2., kedd, 20:00–22:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

https://bit.ly/RebekkaBakken_MAO

kiflikék adwerk
kiflikék adwerk
kiflikék adwerk