Egy cipőben járunk

A retro vagy old school divat hullámait igyekeznek meglovagolni azok a hazai vállalkozók, akik a rendszerváltozást követő, egykori KGST piac összeomlásával eltűnt legendás magyar sportmárkákat – Méta, Senior, Tisza – szeretnék visszahozni a köztudatba, illetve gyártani és forgalmazni. Ezek közül talán a legikonikusabb a Tisza (cipő) márka, amely bizonyos értelemben több mint egy üzleti brand.

A Tisza cipő és márka előtörténete egészen a II. világháború idejére nyúlik vissza. Az első bécsi döntés értelmében (1938), Magyarország visszakapta az akkor már Csehszlovákiához tartozó Felvidék déli szegélyét (mintegy 12 ezer km2), számos, főleg magyarlakta várossal, köztük Érsekújvárral. A városban működött egy cipőgyár, amely a cseh Bata cég – 1894-ben alapították – tulajdonában volt. Az akkor még nem túl sikeres vállalat vezetője, a cégalapító fia, Tomáš Jan Bata, fejleszteni akarta a céget és lehetőséget látott egy új, nagyobb gyár felépítésére Magyarországon. Utazásai során jutott el a Tisza menti Martfűre (1950-ig Tiszaföldvárhoz tartozott), ahol 1939-ben telket vásárolt 225 ezer pengőért és elkezdődött a cipőgyár felépítése. 1942-ben indult meg a gyártás a CIKTA Rt. (Cipőgyártási és Kereskedelmi Rt.) égisze alatt, hiszen a cseh tulajdonos 1939-ben Kanadába emigrált, ahol átszervezte a vállalatot és világhírig repítette a Bata cipőket. A teljes igazsághoz tartozik, hogy még el sem kezdődött a martfűi üzemben a gyártás, amikor a honi bőriparosok és cipőgyártók hangosan tiltakoztak a Bata cég olcsó és az általuk rossz minőségűnek tartott termékei ellen. Azonban az újonnan létesített cipőgyár nem sok vizet zavart a hazai lábbeli piacon, hiszen a háború idején főleg hadiüzemként működött.

A II. világháború után kiépülő új politikai és gazdasági struktúra, a pártállami rendszer, komoly lehetőségeket látott az üzemben, amelyet 1949-ben államosítottak és Tisza Cipőgyár Nemzeti Vállalatra neveztek át. Persze nem rögtön a sportcipőkkel kezdődött az új korszak, hanem silány minőségű, fatalpú cipők gyártásával. Az 1950-es évekre valamelyest javult a helyzet, megkezdődött a honvédségi és belügyi (rendőrség, határőrség, Munkásőrség) bakancsok gyártása, illetve exportálása a szocialista blokkon belül.

Ami a rendszerváltozást követő bő egy évtized alatt zajlott a Tisza menti cipőgyárban, az tökéletesen szemlélteti az egykor sikeres szocialista vállalatokban történt vadkapitalista folyamatokat: elbocsájtások, küzdelem a talpon maradásért, új vállalati formák – részvénytársaság, holding és kft-k –, hitelfelvétel, eladósodás, részekre szakadás. Ez azt eredményezte, hogy az eredeti gyár területén több üzem működött, amelyek – részben – egymástól függetlenül termeltek. Ezek egyike volt a Tisza Cipőgyár Kft., ahol továbbra is az ezen a néven forgalmazott termékeket gyártották, de a sportcipők forgalma jelentősen visszaszorult, amely főleg a szabadpiac miatt megjelent nagyszámú nyugati vetélytársnak tudható be.

A 2000-es évek elején, a holding legnagyobb hányadát birtokló ÁPV Rt. (Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.) értékesítette a részvényeket. Ekkor vette meg a siófoki vállalkozó, Vidák László (a családi vállalkozás Clash Kft. néven futott) a Tisza cipő védjegyét és a martfűi ingatlanokat, azonban magát a cipőgyárat nem. Minőségi alapanyagokból – ez az árán is meglátszik –, ám részben a régi tervek alapján kezdték újra gyártani a Tisza sportcipőket – bérgyártásban – Martfűn, majd onnan 2009-ben elköltözve Cibakházán (gumitalpak) és Mikebudán (felsőrész). 2003-ban nyílt meg az első Tisza cipő márkabolt a fővárosban, ahol már más jellegű termékek is megjelentek ezen a néven (zokni, táska, melegítő). Az új vállalkozás nem folytatott hagyományos marketing tevékenységet, kezdetben szinte „elég” volt, hogy egy-két ismert lemezlovas hordta, illetve megjelent pár cikk a régi-új cipőmárkáról. Ma már a saját üzletei mellett, több vidéki franchise bolt is forgalmazza a Tisza márka termékeit. A hazai sportcipőgyártás feltámasztása mindenképp dicséretes koncepció, kiváltképp annak fényében, hogy a Tisza cipő, illetve maga a brand, több korosztály számára nem pusztán egy termék, hanem egy életérzés (nosztalgia) is egyben. Ennek tükrében a mai napig igaz lehet – átvitt értelemben – a márka egyik sokak által ismert egykori reklámszlogenje, mely szerint: „Minden időben, Tisza cipőben”.