Dobos Tamás fotósként kezdte pályáját, majd huszonnyolc évesen már sikeres divat fotósként az állóképet mozgóra cserélte, felvételizett és 2009-ben megszerezte diplomáját az SZFE operatőr szakán. Filmográfiájában nagyjátékfilmjei mellett ott szerepel a Terápia néhány epizódja, számos reklámfilm, és nemsokára mozikba kerül legutóbbi – a pandémia idején készült – munkája, az Eltörölni Frankot. Természetesen a fényképezőgépét sem tette örökre félre, ám az alkalmazott fotózást egyértelműen a művészet váltotta fel.
A Csernelyben, Szilvásváradtól hét kilométerre fekvő Borsod-megyei kis faluban töltött gyerekkor – főként az onnan hozott szociális érzékenysége – munkáiban, személyiségében és világlátásában is tetten érhető. „A mai napig nagyon sokat jelent nekem a Bükk, amikor hazamegyek, akkor – divatos kifejezéssel élve – feltölt a természet energiája. Havonta legalább egyszer biztosan meglátogatom a még ma is ott élő édesanyámat. És ahogy telnek az évek, egyre fontosabbnak tartom, hogy időről-időre visszatérjek a gyökereimhez. Ma már egyértelműen tudom, a jelenem mellett helye kell, hogy legyen az életemben annak is, ahonnan jövök.” Ám ez nem volt mindig így. Amikor Tamás vezető divatmagazinok keresett portréfotósa volt, ahogy ő fogalmaz még „Nem szerettem ezt a furcsa identitását, picit talán szégyelltem is, hogy falusi gyerek vagyok. Egy kis faluban felnőni nagyon furcsa izoláció, mert az a csernelyi kisfiú bár nyitott volt, mégis nagyon szűk látókörű is egyben. Aztán később Egerbe jártam gimibe, ott voltam kollégista is, ott már picit többet kezdtem látni a világból.” Közben az is elég hamar kiderült, hogy ez nyitott kisrác, bár nem volt túl szorgalmas a tanulásban, nagyon érzékenyen látta az őt körülvevő világot. Szeretett rajzolni, de úgy érezte, abban nem elég ügyes, így először kerámiákkal és fafaragással kezdett foglalkozni, „éreztem, hogy van valamilyen kreatív töltet bennem”. Egyik barátja édesapja, Gál Árpád – hozzá járt kerámiát tanulni – ajánlotta neki, próbálja meg a fotózást, miután megmutatta neki néhány fotóját. Az egri kollégista ezután beiratkozott a fotósok által csak Práterként emlegetett Fotós–Fényképész-képzésre.
A fotós végzettséggel a zsebében már Budapestre költözött, ahol néhány szerkesztőségi munka után hamar kiderült: nem a fotóriporterség az ő útja, de nem is a tárgyfotózás, hanem a portrék, és a divatfotók. „Egyre több portrét, divatfotót készítettem, és ezek mellé jöttek még reklámos felkérések is. Persze itt sem tárgyfotókra hívtak, hanem mindig azokra, amiken emberek szerepeltek és érzelmeket kell kifejezniük.” Divatfotóit és reklámfotóit is többek közt az tette különlegessé, hogy azok is mind portréalapúak voltak. Ez pedig újdonságnak számított, és egyedivé is tette stílusát. „Úgy érzem legalább ugyanennyire volt az is része ennek a stílusnak, hogy mindig őszintén álltam és állok ma is a gép mögé. Nem csak a modelltől vártam el, hogy megnyíljon, hanem én is megnyitottam magam.” Hogy miként kamatoztatható ez egy klasszikus reklámfotón? „Egy reklámfotó is akkor jó, ha hiteles, ha tele van élettel. Amikor sikerül benne elcsípni a pillanatot. Ezekbe a fotókba is, amikor csak lehetett, az életszerűséget vittem bele. Nem beállítottam egy családot, majd mondtam, hogy oké, akkor most nézzetek a kamerába és mosolyogjatok! Hanem szituációba helyeztem őket és valódi pillanatokat és gesztusokat rögzítettem. Az volt a fontos, hogy kimozdítsam őket is és magamat is a statikusságból.”
Kiégés helyett felvételi
Aztán egyszer csak eljött egy pillanat, amikor valami hiányozni kezdett. Dobos Tamás nem is lenne képekben gondolkodó és fogalmazó művész, ha nem lenne tökéletes emlékképe arról a bizonyos pillanatról: „a Bazilika lépcsőjén ültem, akkor már elég jól kerestem a fotózásból, és épp azon gondolkodtam, hogy milyen mandzsetta illik majd az új öltönyömhöz, amikor leült mellém a beszélgetésünk elején is emlegetett kisfiú, aki egykor voltam. Megrángatta az akkor még nem létező mandzsettámat és azt kérdezte, mi lenne, ha egy picit azzal is foglalkoznál, ami igazán fontos?” Ezután megszületett a döntés a továbbtanulásról. Felvételizett is az SZFE-re, így Tamás a körülötte kialakult állóvíz megmozdítása mellett a képeit is megmozdította, és elkezdte az operatőr szakot. „Amikor bekerültem az egyetemre, akkor azért még nagyon fotósként gondolkoztam, azaz statikusan. Hiába volt mozgalmasság a fotóimban, a mozgóképeim mégis statikusak maradtak. Meg kellett értenem és tanulnom, hogy kell kibontani egy pillanatot, vagy egy érzelmet, amihez már van tér és idő is.” A diplomája megszerzése után elég hamar vált keresett operatőrré, és ő is, mint kollégái többsége a játékfilmek közti időszakokban reklámfilmekben is dolgozik. „Szeretek reklámfilmet forgatni. Főleg azért, mert kipróbálhatok olyan technikákat – persze, ha a büdzsé megengedi – amiket addig még nem. Másrészt egy reklámfilmben 30 másodperced van arra, hogy érzelmeket mutass. Összesen ennyi idő van arra, hogy megtaláld a legjobb pillanatokat, legjobb szögeket, legjobb fényeket és, hogy mindez összeálljon egy történetté.”
Természetes fények
Adódik az a kérdés, hogy van-e valami, ami a reklámfotós múltból áthozható volt a reklámfilm-forgatásokba, erre szinte azonnal érkezik is a válasz. „Elég gyorsan világítok és nagyon szeretem a természetes fényeket is. Sokszor azt kérem, hogy ne kapcsoljunk be lámpákat, ott van az a gyönyörű természetes fény, vegyük fel abban a jelenetet. Ezzel persze gyakran agyára megyek a világosítóknak, meg a fővilágosítóknak, mert ők meg azt szeretik, amikor szépen beállítjuk a fényeket, és akkor azok ott vannak, és úgy is maradnak ameddig kell. De szerencsére akikkel évek óta együtt dolgozom, ismerik már ezt az oldalamat, és nem lepődnek meg, amikor nem kérek lámpákat. De nem csak a világításban próbálok az egyszerűségre törekedni, hanem mindig tudom mi lesz a következő lépés, illetve gyorsan döntök kérdéses helyzetekben. Szeretek előre gondolkodni és pontosan megtervezni, hogy mi fog történni egy napban, emiatt – legalábbis azt hiszem –, gyors operatőrnek gondolnak, és ilyen szempontból talán az a legjobb szó, hogy gyártásbarát vagyok.”
Nincs olyan iparág, amelyet a koronavírus járvány okozta nehézségek ne érintettek volna, így most sem kerülhettük ki az elmúlt másfél évre való visszatekintést . „Nekem szerencsém volt. A pandémia alatt fejeztük be az előkészítését és forgattuk le az Eltörölni Frankot. És ez kitöltötte az időmet. Mondjuk az, hogy nem személyesen találkoztunk a stáb tagokkal az előkészítés finisében, hanem online tartottuk a megbeszéléseket, az persze nem volt könnyű, de legalább minden nap volt feladatom és ez nagyon fontos volt. De az is biztos, hogy a tőlem amúgy sem távol álló melankólia is erősen jelen volt. És ez a hangulat most tökéletesen illett az éppen készülő történethez, és a képeimben ott is vannak a a 80-as évek ólomszürke novemberének fényei.”