Pohárnok Iván itthon is és a nagyvilágban is az egyik legkeresettebb maszkmester. Pályája egy hollywood-i forgatókönyvben is helyet találhatna magának.
Iván tíz évesen látta George Lucas klasszikusát a moziban, és döntött: „Arra egyáltalán nem emlékszem, hogy akartam-e más lenni korábban, de sokat rajzoltam, barkácsoltam. A Csillagok háborúja után pedig már biztosan tudtam, hogy azzal akarok foglalkozni, amit most csinálok” – mondja a kezdetekről.
Ettől kezdve hajtotta a drive, hogy olyan filmekben dolgozhasson egyszer, mint a Csillagok háborúja. Amikor ‘85 körül egy werkfilmet is látott arról, hogyan készült a Jedi visszatér, már biztosan tudta, ezt szeretné csinálni. „Iszonyúan tetszett a közeg, ahogy a szobrászok a figurákat mintázták, legyártották, lefestették és közben hülyéskedtek, nevetgéltek. Miközben néztem a filmet, arra gondoltam, hogy ez az én álommunkahelyem” – tudjuk meg a vonzás természetéről.
Ám nem elégedett meg a vágyakozással, miután egy filmes lapban meglátta Dick Smith levelező tanfolyamának hirdetését, azonnal levelet írt szakmája akkori legnagyobbjának, a világhírű maszkmesternek.
Elküldte a rajzait, néhány munkájának fotóját, és a mester nemcsak válaszolt, hanem ingyen elküldte a tananyagot, mivel a 16 éves srác azt is megírta, hogy ugyan minden álma a tanfolyam, de magyar gimnazistaként nem tudja kifizetni a 2000 dolláros tandíjat.
Majd amint leérettségizett, Los Angelesbe repült Dick Smith stúdiójába, ahol egy éven át a legnagyobbakkal dolgozott együtt, de „nem szerettem igazán ott élni, arra gondoltam, itthon kell megteremtenem azt a helyet, ahol szívesen vagyok és gyakorlatilag ez is történt. Azóta minden nap az álommunkahelyemen dolgozom” – tudjuk meg az amerikai kaland hatásáról.
Álmok, munkahely
Azóta a Filmefex világszerte ismert és foglalkoztatott maszk-, kellék- és makettkészítő cég lett, ahol természetesen nem csak játékfilmekhez, de adott esetben reklámokhoz szükséges kellékek és makettek is készültek. Amikor Iván visszaérkezett Amerikából, itthon akkor robbant be a modern reklámipar, megérkeztek a külföldi reklámügynökségek, létrejöttek hazaiak is, többek közt a Kozma Péter alapította KOZMO, ami az első modern reklámügynökségnek számított, és akkoriban a legtöbb reklámfilmet is ők készítették.
Arról az időszakról beszélünk, amikor a számítógépes animáció még nem létezett, illetve épp csak bontogatta a szárnyait. Tehát amikor Iván a KOZMO-ba is elkezdett bedolgozni, számtalan dolgot kellett praktikus módon megoldania, amik ma már számítógéppel készülnének. Volt például egy tisztítószer reklám, aminek a végén a konyhacsempén egy mosolygós szivacs húzott egy csíkot, és a végén még kétszer fel is húzta a vállát. „Ma egy ilyen jelentet számítógéppel animálnának, de akkor ki kellett találni, hogy kis pálcikákkal hogy lehet „megbábozni” a szivacsot – tudjuk meg a korabeli praktikákról.
Kezdetben még ugyan kevés megkeresése volt, évente csak egy pár, de talán nem is bánta, mert, közben még iskolába is járt. Ám szép lassan párhuzamosan azzal a tendenciával, hogy a magyar filmgyártó cégek külföldi cégnek is egyre több szervizmunkát végeztek, úgy szaporodtak meg Iván megkeresései is. „Nagy igény volt például arra, hogy ételduplikátumokat készítsünk. Sütiket, kekszeket, nápolyit, csokit, főként packshotokhoz, de sokszor a felvétel közben is szükség volt rájuk, hiszen amikor a szereplő kezében tartott egy terméket egy egész napon át, fontos volt, hogy ne olvadjon el a kezében. De volt ezeknek a duplikátumoknak bonyolultabb változata is, amikor például ráfolyattunk csokit a nápolyira, vagy amikor bonbon bújt elő a csokitengerből” – merülünk el a trükkök részleteiben.
Akkoriban főként Hutlassa Tamás producer cégével dolgoztak együtt, és a makettek készítése mellett megnövekedett az igény arra is, hogy storyboardokat rajzoljanak. A 90-es évek közepén járunk, amikor Falvay Lászlóval elkezdtek közösen dolgozni. Gyakorlatilag Iván belvárosi lakása volt az iroda és a súdió is, egyik szobában a makettek, a másikban pedig a grafikai munkák készültek. Akkor és ott indult a Filmefex nevű cég, amit 1996-ban hivatalosan be is jegyeztek.
Reklámos aranykor
A Magyarországon akkoriban készült játékfilmek költségvetése jóval kevésbé tette lehetővé, hogy azzal foglalkozzon, ami igazán érdekelte, így adódott, hogy a reklámfilmek felé vette az irányt. Tehát mindegy volt, hogy sütit kell csinálni vagy űrlényt, a manuális kihívás volt a lényeg. „Az érdekelt, hogy hogyan lehet megoldani egy-egy problémát, hogyan lehet előállítani egy élethű és hiteles tárgyat. Olyasmit létrehozni, ami a „valóságban” talán nem is létezik és azt úgy megcsinálni, mintha létezne. A filmtrükkökben az érdekelt, hogy készítek valamit a kezemmel, ami utána az emberi szemet megtéveszti” – meséli a legizgalmasabb folyamatról.
„Az évek során érdekesen változtak a megkeresések. A 90-es évek elejétől magyar reklámfilmekben dolgoztunk és néhány játékfilmben. A 2000-es évek elején már több külföldi reklámfilmet csináltunk, mint magyart. Főleg olyat, ami Magyarországon forgott. És utána fokozatosan elkezdtünk külföldön is dolgozni. 2008-ig szinte az egész világot bejártuk, Dél-Amerikától Moszkváig kevés olyan pontja van a világnak, ahol ne forgattunk volna. De ezek már nem mind magyarországi szervizcégeken keresztül futó reklámok voltak, hanem sokszor közvetlenül kerestek meg. Hiszen akik Magyarországra jöttek külföldről forgatni, azok megismertek bennünket és utána közvetlen hívtak ide-oda-amoda. Forgattunk tehát a svájci Alpokban műtehénnel, meg kis bábokkal Buenos Aires-ben. A 2000-es évek elején bődületes pénzt költöttek reklámfilmekre, majd az egészet a gazdasági válság 2008 után derékba törte.
Azóta egy évben már csak egy-két reklámban dolgoznak. Az eltelt másfél évtizedben ugyan leépült a reklámfilmgyártás, de ezzel párhuzamosan megnőtt a Kelet-Európában és Magyarországon forgó külföldi filmek mennyisége is. Mára a Filmex már szinte csak ezzel foglalkozik.
Technikai fordulat
Arra a kérdésre, hogy az új technológiák közül melyik épült be mára a kifejezetten manuális technikákat preferáló cég életébe, egyértelmű a válasz. „Jó pár évvel ezelőtt elkezdtünk 3D nyomtatással és 3D szkenneléssel foglalkozni. Nagyon sok munkafolyamatot tud egyszerűsíteni és felgyorsítani, de van olyan is, hogy pont fordítva, bonyolultabbá és lassabbá. Míg egy jó minőségű print a printerből kijön, az van hogy több napig is eltarthat, így egy reklámfilmhez nem nagyon tudnánk például használni, hiszen ebben a világban a gyorsaság az egyik legfontosabb szempont.” Ezzel szemben a játékfimekhez készülő különleges Pohárnok-féle maszkoknál, tárgyaknál annál nagyobb szerephez juthat az új technológia.
„Most a pandémia alatt például, amikor a színészek nem szerettek, de nem is tudtak utazni a világban, csak így tudtunk mintát venni az arcukról. Most is dolgozunk vagy három olyan filmen, ahol különböző országokból kapunk 3D szkent a színész a fejéről. Így ma már tényleg fontos, hogy ki tudjuk nyomtatni a fejeket. Elengedhetetlen tehát, hogy technikailag fel legyünk készülve ezekre a helyzetekre. De a cégünk lényegén ez nem változtatott, mi továbbra is valós tárgyakat gyártunk. Digitális filmtrükk készítéssel továbbra sem foglalkozunk, csak a technológiát használjuk, hogy még élethűbb tárgyakat tudjunk előállítani a technika a segítségével”.
Kiégés helyett
Az évek alatt a Filmexhez és Ivánhoz személyesen számtalan felkérés érkezik, arra a kérdésre, hogy mi alapján dönt egy-egy munka elvállalásáról, gondolkodás nélkül érkezik a válasz. „Leginkább a határidő szabja meg. Nem titok, hogy ebben a szcénában eléggé egyedülállóan megpróbálunk heti öt napban, napi nyolc órát dolgozni. Tehát azt vállaljuk el, ami ebbe belefér. Erre nagyon büszke is vagyok, többen vannak akik 20 éve dolgoznak már velünk. Az az elvem, hogy nem a munkaórák, hanem a kollégák számát kell növelni, ha megnövekszik a munka mennyisége. A munkánk során továbbra is a műhelymunka dominál, de természetesen a forgatásokra is kijárunk: ilyenkor ugyan nem mi határozzuk meg a munkaórák számát, de a műhelymunka az továbbra is jó hangulatban és normál tempóban halad. Én pedig továbbra is szeretem egy-egy munkában a teljes folyamatot irányítani és kézben tartani, nehezen delegálok feladatokat, de ez azért is van így, mert a mai napig ugyanannyira szeretem csinálni a dolgom, mint a legelején. Ugyanakkor nem égtem ki és szívrohamot se kaptam, aminek örülök.” Mi is.