A budapesti klubélet ismert alakja, Infragandhi több mint húsz éve keveri a zenét és szervezi a bulikat. Az Est FM, majd a radiocafé egykori zenei szerkesztőjének most új szerelme van: a legendás Piaf utódjaként egy éve megnyitott Edith bár, amelyet mindössze huszonkét nap aktív működés után próbál életben tartani három üzlettársával. Kezdetekről, inspirációról, túlélési stratégiáról, és a klubélet kilátásairól Turóczy Zsuzsa kérdezte a DJ-t.
A szettjeiben mindenféle stílust szívesen ötvöző, Csornán felnőtt Nagy György Infragandhi zenei nyitottságát Ausztria közelsége határozta meg: nemcsak az osztrák alternatív zenéket játszó FM4 rádió, de a rendszeres bécsi koncertlátogatások is tágították zenei ízlésvilágát, és a jól tájékozott haverok lemezkészleteit is rendszeresen lemásolta. A zeneiskolát azonban a szolfézs után, hangszerválasztáskor otthagyta, amire ma „élete egyik legnagyobb hülyeségeként” tekint. Kiskamaszként iskolarádiót indított, emellett a humán tárgyak kötötték le, ezért filmszínésznek vagy filmkészítőnek készült. Fizikai dolgozó szülei azonban szakmát akartak adni a kezébe, így a győri Hild József Építőipari Szakközépiskola lett a kompromisszumos megoldás. A megyeszékhelyen új dimenziók nyíltak zenei téren az osztálytársaknak és a közös bécsi lemezbolt-látogatásoknak köszönhetően, innen datálható bakelitgyűjtési szenvedélye is. A középiskola után a győri építészmérnöki kart kezdte el, és közben a létfenntartásért és lakhatásért dolgozni kezdett. Számos szakmában kipróbálta magát a következő években, a leghosszabb időt az antikbútor üzletágban töltötte el. „Akkoriban kezdtek el megjelenni a határ közelsége miatt az ausztriai kereskedők, akik népi- és parasztbútorok, meg rangon alul kezelt régi hagyatékok iránt érdeklődtek, nekem pedig volt terepismeretem, így hét évre beszippantott ez a világ.” Közben gyarapodtak a lemezei és bulikat tartott Csornán, „persze ekkor még szó sem volt a zenék egymásba csúsztatásáról, nem volt beatmix vagy valamilyen logikájú koreográfia, csak hangulati szelektorkodás ment” – idézi fel Infragandhi a kezdeteket.
Az antikbútor kereskedelemben eltöltött évek után érkezett meg a fővárosba, ahol csaknem harminc évesen debütált DJ-ként. „Amikor én kezdtem, sokkal kevesebb hely volt Budapesten, jóval nehezebb volt megnyilvánulási lehetőséghez jutni. Manapság már százával vannak olyan helyek a belvárosban, ahol DJ-k felléphetnek.” Szakmai pályáját és ismertté válását meghatározta a rádiózás: 2000
júniusától az Est FM, majd annak megszűnése után a radiocafé 98.6 egyik zenei szerkesztője és a Deck Attack rádióműsor házigazdája volt nyolc éven át. A Deck Attack buliszervező branddé nőtte ki magát, számos neves DJ-t hívott meg Budapestre és neki is lehetősége nyílt külföldön bizonyítani. Zenei palettáját az utazások tovább színesítették, az őt érő hatásokat igyekszik is következetesen beépíteni: Bangkokban járva thai filmzenéket talált, míg Tel Avivban abból kapott ízelítőt, milyen az, amikor egy buliban megférnek egymás mellett az arab, török, marokkói és zsidó zenék egymásra pakolva. Ezt az Arabs do it better nevű eseményen tapasztalta meg, ahol őt is magával ragadta a hangulat. „Egy irtózatosan lerobbant tornateremben volt a parti egy olyan utcában, ahova a haveri körömből kevesen mertek volna bemenni.” Olyan euforikus érzés kerítette hatalmába a teljesen vegyes összetételű közönség önfeledt bulizását látva, amit DJ-ként számára is nagy kihívás elérni.
„Nekem egyébként teljességgel érthetetlen, hogy én miért vagyok még a színen, mint ahogy az underground színtéren meghatározó többi név sem sokat változott az elmúlt 10-15 évben. Joggal gondolnánk, hogy kitermelődött egy újabb generáció.” A megfejtés az lehet szerinte, hogy a mai fiatalok beleszülettek a videoklipek, az MTV, a YouTube világába, és egy szűk mezsgyére szakosodnak az elektronikus zenén belül, míg a vele egykorú DJ-k a világ összes zenéjét fogyasztották és sokkal szélesebb struktúrában gondolkodnak. Az ő zenei ízlése nemhogy nem szűkült be az elmúlt években, de még nyitottabb is lett. Megesett, hogy komoly döntést kellett hoznia, merre tovább, vagy akár teljes paradigmaváltásra volt szükség. Ezek részben krízisek környékén történtek meg, például a 2011-es West Balkán-tragédia után, ami szakmailag teljesen ellehetetlenítette őt. Akkoriban Szalontai Győzővel, a hely működtetőjével olyan nagy léptékben gondolkodtak, hogy Infragandhi minden más fellépését és munkáját leépítette. Az ilyen válságok tanították meg felállni a nehéz helyzetekből, és elmondása szerint ezért sem vágta őt különösebben földhöz a Covid.
És hogy mi számára a mai napig izgalmas a keverésben? „Egy DJ szettben akárhány zene és műfaj lehet, bármikor bármerre fordulhat a mix, és ez a fajta szabadság és varázslási lehetőség az, ami engem mindig is mozgatott.” A legnagyobb élmény egy buli alatt az, hogy egyre magasabb hőfokra lehet vinni a hangulatot. „Én rengeteget tanulok színháztól, mozitól: dramaturgiai, hangulati, strukturális trükköket. Már azt az alapvető dolgot sem ismeri fel sok DJ, hogy nem lehet a bulit csak húzni-húzni felfelé, mert meghal a közönség. Vagy legalábbis a lelkesedése. Időnként kell egy tréfa, vagy egy meglepő fordulat, amivel kioldod a hangulatot” –mondja egy-egy buli okos felépítéséről a DJ.
És ha már társművészetek: a film mellett komoly színházrajongó, állócsillagként említi a kolozsvári társulatot, az ő előadásaikra erdélyi utazásai során mindig betér. Moziban egy precízen elkészített koreai akciófilm éppúgy vonzó számára, mint egy szikár skandináv dráma. Emellett az olvasásra is több ideje jutott a vírus első hulláma óta: „tavasszal kiülni az erkélyre néhány órára és simogató napsütés mellett beleszállni egy vaskos kötetbe, aminek egyébként nem biztos, hogy nekivágnál a dolgos hétköznapokban – ez egyfajta megoldás volt.”
Most elsőszámú kérdés az Edith sorsa, hiszen, ha lesz harmadik hulláma a Covidnak, akkor – véleménye szerint – lehúzhatják a rolót. Számukra a nyári nyitás nem hozott fellélegzést, hiszen kerthelyiség nélkül nem tudtak versenyezni a szabadtéri szórakozóhelyekkel. A célkitűzésük egy afféle kultúrvarieté létrehozása. „Ennek a helynek van egy előélete, ami túl nagy jelentőségű és szép ahhoz, hogy rezzenéstelen arccal elmenjünk mellette – fedi fel Infragandhi az üzletvezetési hátteret, aminek fontos eleme a versenytársak felmérése is. „Nekem leginkább az hiányzik ma, amit a késő 90-es évek alternatív klubjaiban sikerült megkapnom: hogy egy hely ne csak arról szóljon, hogy jó zenét mér és van egyfajta atmoszférája.” És hogy számára mi az ideális klub definíciója? „Legyen egyfajta alkotóműhely, mindenféle izgalmas emberek találkozási pontja, amiből aztán meglepően érdekes dolgok születhetnek. Legyen becsatornázva a többi kulturális szegmens is: ha csak egy-egy pop-up kiállítás erejéig is, de jelenjen meg a képzőművészet, az irodalom – például friss könyvmegjelenések kapcsán beszélgetés, találkozó a szerzővel –, helyspecifikus színházi dolgok, kis mozi, és emellett természetesen fő profilként a zene.” Most ebből annyi tud megvalósulni, hogy szombat esténként live DJ szetteket közvetítenek, illetve elindítottak egy online filmklubot, hogy izzásban tartsák a kapcsolatot a közönségükkel. A nehezítő körülmények ellenére Infragandhi pozitívan látja a jövőt: az Edith iránti mély érzelmi kötődés tartja benne a lelket, és bízik benne, hogy hamarosan újra tudják indítani a bárt.
És hogyan tovább, klubélet? Szerinte sok vesztese és halottja lesz a vendéglátó- és a zenei világban, és értékes dolgok is oda fognak veszni. Másrészt optimista is: „amikor először lehet majd újra önfeledten szórakozni, az olyan lesz, mint a legelső alkalom. A tarkónkon dobogó zene és a másik csillogó szemének látványa sokunknak már ordítóan hiányzik. Az ilyen közösségi rituálékra még inkább szükség lesz, mint eddig.”
Emlékeztetőül: Infragandhi készítette az Adwerk 2021-et köszöntő különleges válogatását is, ami itt meghallgatható.
