#Amanda Gorman
#Pacsorasz Mihalisz
#Bereményi Géza
Megérkezések és indulások
Az egyén szabadsága, a saját út fontossága és a közösséghez való viszonyulás mind meghatározó rétegei friss ajánlónk alkotói, szereplői számára. Más háttérrel, más földrészekről: valamelyikük indul, másikuk megérkezik, de az önazonosság mindegyikük számára kulcsélmény.
A huszonéves amerikai költő, a neves magyar író és az önmaga valóságába kivonult görög „remete” életútja meglepően sok ponton cseng össze.
Amanda Gorman világsztár lett.
A 22 éves költő, Los Angelesben született. Szociológiát tanult a Harvardon. 2017-ben megkapta a National Youth Poet Laureate címet: ő lett az Egyesült Államok első fiatal koszorús költője.
Egy évvel később, a 2018 novemberében, a költészet erejéről tartott TEDX előadását 1 millió 300 ezren látták. Már akkor is a szabadság, a bátorság és a demokrácia mellett érvelt, és természetesen ez a beszéd is egy költemény.
Az országos ismertsége ekkor már óriási volt, de a nagyvilág idén január 20-án ismerte meg a nevét, amikor letette hivatali esküjét Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok 46. elnöke. Az ünnepséget eddig nem látott biztonsági intézkedések közepette tartották meg Washingtonban, és itt lépett fel Lady Gaga és J. Lo után a 22 éves Amanda Gorman és elmondott versével – amit természetesen számtalan nyelvre igy magyarra is többen lefordítottak, többek közt Totth Benedek műfordító is –, megrengette a világot. Azóta a képe ott van az újságokban és nagy magazinok címlapján. A február 4-én megjelent Times címlapsztorijában Michelle Obama beszélget Gormannel. És ha ez még nem volna elég, ő az első költő, aki fellépett a Super Bowlon. A járványügyi szabályok miatt ugyan csak felvételről, de akkor is szavalt idei döntőn, a “Honorary Captains” pedig azon a három emberen keresztül szól mindenkihez, akik részt vehettek a mérkőzést nyitó érmefeldobáson.
A márciusban megjelenő, The Hill We Climb című, mára világhírű versének díszkiadása, már most bestseller. De ha korábbi könyveit keressük, akkor sok helyen készlethiánnyal, de minimum várólistával találkozunk. De szerencsére ott van minden közösségi platformon, és számtalan videója a tartalommegosztókon. Jó pár éve pedig már azt is beígérte, hogy 2036-ban indul az elnöki címért, de az elkövetkező 15 évben nemcsak ezért lesz érdemes figyelni rá, az biztos.
Mindeközben Pacsorasz Mihalisz…
…egyáltalán nem és valószínűleg nem is lesz világhírű. Amit tudhatunk róla, azt egy negyvenperces portré film formájában a fia mondja el róla és vele, amit bárki megnézhet a YouTube-on. Afféle családi oral history-ba csöppenünk, az érzés hasonló ahhoz a bizalmassághoz, ami például csak az egy meghatározott ideig együtt utazók között tud kialakulni. Szemtanúi lehetünk nemcsak az 1946-ban Görögországban született, majd Magyarországra került Pacsorasz egy börzsönyi faliug, Kemencéig vezető útjának, hanem egy családi feldolgozási-megküzdési kísérletnek is. Ugyan melyik családnak ne lenne teher, ha a harmincadik házassági évfordulójára készülő, egyfajta beérkezett személyes és magánéleti karriert magáénak tudó családfő egyszercsak lelép? Méghozzá nem abban a megszokottabb formában, hogy ugyanezen társadalmi keretek között átlép egy párhuzamos életbe, netán másik családba, nem. Pacsorasz elvonul, kivonul, rálép egy olyan útra, amelyről távolról sem tudja, hová vezet.
Megvilágosodási kísérlet? A határtalan én felfedezésének mindent elsöprő vágya? Találkozás a transzcendenssel? Mindegyik és egyik sem. TV, internet, rádió nélkül a madarakkal kelve, szinte téli álmot aludva, erdő-mező kincseit megfőzve más a tempó, más a lényeg. A film elkerüli a megfejtéseket és a nagyot mondást, mégcsak azt se mondhatnánk, hogy bármi módon szeretnivalóvá akarná tenni a főhőst. Néhol szinte már illetéktelennek is érezzük a saját jelenlétünket, hiszen a szembesülésnek egészen bizonyosan lehettek nehéz percei is, hiszen ahol van elmenő, van otthagyott is. Ám ennek immáron több, mint húsz éve. Választott új élete szemmel láthatóan olyan békét és megérkezést adott neki, amibe jó picit elmerülni.
„Azt kérded, mi a boldogság? Minél egyszerűbben élni” – hogy máshogy.
Ha már a nagy generációnál tartunk
Bereményi Géza éppúgy 1946-os születésű, akárcsak Pacsorasz Mihalisz. Tavaly megjelent nagyregényébe, a Magyar Copperfield-be besűrűsödik az író korábbi munkáiból szinte minden: villanások, hangulatok és helyszínek az Eldorádóból, A tanítványokból, a Megáll az időből. Hiszen Bereményi akkor is, és most is azt az életet meséli, keretezi, rétegezi, amelyiket a legjobban ismer.
Az egész XX. század magyar történelmi tablója fölsejlik, mindaz, amit egy cseperedő szív érezni, egy kinyíló értelem felfogni képes belőle. Az olyan, egy teljes korszakot megrajzoló nagyszabású regényeket, mint Esterházy Harmonia Caelestis-ét vagy a Magyar Copperfield-et olvasva annyi minden markol a szívbe, hogy nyomot is hagy benne. Egy-egy mozdulatban, egy-egy pillanatban felvillanó életeket láthatunk, honnan indultak, és hová tartanak vagy tarthatnának. De már nem fognak.
A regény cselekménye a főszereplő születésétől nagyjából az érettségiig tartó 18 évet öleli fel. Az ötvenes évek sötét ködében, pláne az ‘56 utáni megtorlások dzsungelében botladozó kisiskolás megúszná a felelést, vagy elbújna kedvenc könyvével, hiszen egy tízéves mindig tízéves. Közben testközelből látja a szinte felfoghatatlan borzalmat és érzi azt a bőr alá bekúszó fortélyos félelmet, amit oly jól ismerünk Európa ebben a zugában. Ahogy láthatjuk ezt a kettőséget és a normalitás és az abszurd között akkor is, amikor kamaszként éppen mély szerelembe esne a Balaton partján, amikor elviszik a rendőrök, mint jampec-gyanús rendszeren kívülit. A szellemi szabadság apró szigetei is kirajzolódnak, ilyen a pápai gimnázium és kollégium, ahol akadnak még olyan tanárok, akik jókor és jófelé terelik a mindig kíváncsi könyvmolyt.
Nevetni, sírni, lúdbörőzve elborzadni, hümmögve felismerni, tágra nyílt szemekkel figyelni mind lehet Bereményi könyvén. És örvendezni afelett, hogy vannak a nagy generációnak máig hiteles alkotói.
