Amikor hívjuk, épp az Oscar-díjas Frank Mouris emailjére válaszol. Ők ketten eddig ugyan nem ismerték egymást, de M. Tóth Géza Matches című, gyufaszálak mozgatásával készült új animációját látva az amerikai művész azt „matchless-nek”, azaz páratlannak nevezi. Ez jól hallhatóan felvillanyozza a rövidfilmjével az Oscar-díj longlistjére felkerült rendezőt, akivel networkingről, fesztiválokról, műhelymunkáról és brandekről Turóczy Zsuzsa beszélgetett.
Az ötvenedik életévét tavaly betöltő M. Tóth Géza rögtön 1992-es diplomafilmjével, a Patkányfogóval bekerült az animációs szakma sűrűjébe, amikor az egyik legnagyobb presztízsű mustra, az Annecy Animációs Filmfesztivál beválogatta művét a versenyfilmek közé. Akkor őt ott – ahogy fogalmaz – „megcsapta a mozdony füstje”. Pedig az, hogy ebben a szakmában teljesedett ki, tulajdonképpen véletlenek sorozatának köszönhető. Miután családjában főképp gyógyszerészek, orvosok és mérnökök voltak, a szülői példák nyomán a természettudományokban erős veszprémi Lovassy László Gimnáziumból biológus szakra adta be a jelentkezését. Ám ugyanekkor az Iparművészeti Egyetem építész szakára is jelentkezett, és mindkét helyre felvették. Döntését végül egy banális ok könnyítette meg: az egyetem előtti katonai besorozást úgy kerülhette el, ha az építész szak gólyatáborát választja – abban az évben (1988) ugyanis a művészeti képzésben résztvevők mentesültek a kötelező katonai szolgálat alól. A szülei elfogadták az irányváltást és bár nem voltak lelkesek, támogatták és – a rendező sejtése szerint – kimondatlanul büszkék is voltak rá, hiszen már abban az időben is nagy teljesítménynek számított művészeti képzésre bejutni. Az Iparművészeti Egyetemen az építész szakról aztán az animációs rendezőire váltott, de diplomafilmje sikere után az autonóm alkotói munkát nem tudta azonnal folytatni, mert első gyermeke születésével rá kellett állnia a családfenntartó életre. Azóta persze többszörösen bepótolta a kimaradt éveket számos fesztiválnyertes animációjával és az általa alapított KEDD animációs stúdió produkcióival. Nevét a kakukkos órában lakó kismadárról szóló Maestro 2007-es Oscar-jelölésével írta be a magyar animációs film történetébe.
Stúdió és branding
M. Tóth ma már leginkább kreatív producerként vesz részt a műhely feladataiban, a rendezői stafétát átadja a KEDD-ben kinevelt utódainak. Munkájukat egy farméhoz hasonlítja: amit megtermelnek, elviszik a piacra, és a jó minőségű termékért kapott pénzből új magokat vetnek. „Ez az analógia azért is jó, mert amikor már sok tervezéssel, befektetéssel, munkával létrejön egy gyümölcsös, akkor utána az sokáig szüretelhető. De aki már adott el akár csak egy használt biciklit, az tudja, hogy önmagában sem egy gyereksorozat, sem egy sok díjat összeszedő film, sem egy tonna gyönyörű őszibarack nem érték. Akkor válik értékké, ha megtalálja a közönségét, a piacát”– foglalja össze a lényeget.
Fő feladatának azt tartja, hogy a KEDD-et jól vezesse: felelősséget érez húsz állandó munkatársa iránt, akiknek a műhelymunka kiszámíthatóságát szeretné megadni. A stúdió legnagyobb értékének tekinti, hogy az öt-tíz évig egymás mellett dolgozó kollégák egyénileg és közösségként is egyre jobbá válnak szakmailag. Ahogy ő is megtanulta azt John Halas (Halász János rajzfilmrendező) asszisztenseként, majd a Pannónia Rajzfilmstúdióban, és amit a Pixarnál és a Dreamworks-nél is működő rendszernek látott. Szerinte egy jó animációs műhely olyan, mint egy társulat: kell az egymásra hangoltság, mert az jót tesz az alkotásnak és befolyásolja a kezeik közül kikerülő produkciók minőségét. És ők a mostani csapattal tényleg félszavakból megértik egymást.
M. Tóth örömmel fogad olyan felkéréseket, amelyek izgalmas szakmai kihívást jelentenek a számukra. Ilyen például a 130 éves Operaházról szóló ismeretterjesztő film, az edelényi kastély bejárására felkészítő történelmi kisjátékfilm, vagy a Művészetek Palotája 2005-ös megnyitásakor Kocsis Zoltánnal és a Nemzeti Filharmonikusokkal készült Csodálatos Mandarin-animáció, aminek külön sajátossága volt, hogy a rendező minden este maga szinkronizálta a történetet egy ős VJ-programon.
Tanulmányok, animációk, gegek
Ez a fő oka annak, hogy legújabb animációs kisfilmjét, a Matches-t csak most tudta tető alá hozni. Elődje, a 2012-ben Egyszálgyufa címen elkészült animáció hosszabb történetté formálása azóta motoszkált M. Tóth fejében. A történetben egy kisfiú gyufaszálakkal játszik és miközben vágyairól és félelmeiről mesél, a gyufák megelevenednek. A Matches 2019-es elkészülte óta számos versenyen szerepelt sikerrel: elnyerte a Londoni Nemzetközi Animációs Fesztivál közönségdíját, a Moscow Shorts és a New York City Short Film Festival legjobb animációs filmjének járó elismerését valamint díjat nyert az egyik Oscar-kvalifikáló fesztiválon is, így azóta a rendező munkájának jelentős részét a kisfilm népszerűsítésére megalkotott minisorozat, a Mitch-Match epizódjainak elkészítése teszi ki. A kétperces, szintén gyufaszálakkal animált, hanghatásokkal aláfestett történetekből 52 részt terveznek összesen, melynek kreatív írói és rendezői feladatait ő viszi egy személyben. És hogy honnan merít inspirációt ilyen sok különböző geghez a rendező? Azt mondja, ez szakmai alapvetés: esténként leül és megír-megrajzol néhány storyboardot – persze időnként vele is előfordul, hogy rágja a ceruza végét, mert nem akarja a téma megadni magát. A harminc éves tanári pálya mellett a rutint főleg azok az animációs sorozatok biztosítják számára, amelyeket korábban tévécsatornák felkérésére készített. Az egykori zenetévé, a Viva részére négy éven át szállította a csatorna-azonosító animációkat: összesen kb. 600 scriptet kellett letennie az asztalra, amiből 300-hoz készített storyboardot, hogy végül 150 kisfilm valósuljon meg. A Modern képmesék című, állampolgári ismeretekről szóló 80 részes sorozatra a Magyar Televíziótól kapott megbízást, amit kilenc hónap alatt kellett nulláról megalkotnia a csapatával. Ezek mind olyan szakmai rutinnal ruházták fel, amelyért a mai napig hálás.
Fesztiválok és networking
Visszatérve a farmos hasonlatra: hogy egy animációs rövidfilm megtalálja a piacát, ahhoz ugyanúgy be kell indítani a promóciós és marketing tevékenységet, mint a nagyjátékfilmek esetén (és nem csak Oscar-jelöléskor). Fontos ugyanis, hogy a megfelelő szakmai körökhöz eljusson a híre, és a fesztiválokon már ismerősként bukkanjanak fel a képkockák a döntnökök szeme előtt. A Matches esetében erre találta ki M. Tóth a Mitch-Match minisorozatot, amivel folyamatosan szem előtt tud lenni anélkül, hogy a kész produkcióról kellene újabb bőrt lehúznia. A sorozat epizódjaiból rövid, látványos részleteket tesznek közzé a rövidfilm közösségi oldalán, amiket így a rendező kiterjedt szakmai és baráti köre folyamatosan lát.
Miután munkájának része, hogy folyamatosan figyeli a nemzetközi animációs piacot, pontosan tudja, milyen típusú filmet melyik fesztiválra érdemes nevezni: másra nyitottak Amerikában, Svédországban és Japánban, valamint fesztiválonként is. Amikor 2005-ben úgy döntött, hogy a Maestróval indul az Oscar-jelölésért, tisztában volt vele, hogy filmjének jó esélyei vannak, mint ahogy most is érezte, hogy a Matches-re jellemző radikális formai megjelenés érdekes lehet az Amerikai Filmakadémia számára. Váljék valóra a megérzése!