Filmek, reklámok, színház, tanulás, tanítás és saját divatműhely. Majdnem két évtized szavakból összerakott rövid története. Dévényi Dalma egyetemista korától kezdve tervez, varr, makettezik, anyagokat válogat és harmóniát teremt. Ahogy másoknak is, úgy az idén a Kiss Tiborral alapított közös divatmárkájuknak, a Je Suis Belle-nek is minden korábbinál furcsább éve volt. Merre tovább – erről is beszélgettünk a divat- és jelmeztervezővel.
Dévényi Dalma 21 éves volt, amikor megérkezett a filmgyártás világába és Sas Tamás Szerelemtől sújtva című filmjének jelmeztervezője lett. “Éppen olyan élethelyzetben volt a rendező akkori jelmeztervezője, mint most én. Neki akkor született meg a harmadik gyereke, nekem pedig most 6 hónapos a második” – tartunk rövid számvetést.
Az akkori Iparművészeti Főiskola, ma MOME egykori hallgatója akkoriban Sas Olivér csoporttársa volt és az életben is egy párt alkottak, így barátja apja gyakran látta őket otthon dolgozni, tervezni, ennek köszönhető az is, hogy felkérte a munkára.
“Tamás elég nagy kockázatot vállalt velem. De egy profi öltöztetőt kaptam magam mellé és tőle, valamint a stáb összes tagjától rengeteget tanulhattam a szakmáról” – idézi föl a mélyvizet a tervező, akinek ugyan a forgatás új volt, de magáról a művészeti közegről sokat tudott, hiszen édesapja, Dévényi Ádám dalszerző és előadó évekig volt a Kaposvári Csiky Gergely Színház tagja, és több budapesti és vidéki színházban dolgozott zeneszerzőként is. Dalmát tehát könnyen be is szippanthatta volna a filmgyártás világa, már első munkája után is elkezdték volna kézről-kézre adni a szorgalmas stylistot a produkciók, de az egyetemet mindenképp be akarta fejezni. És volt egy régi álmuk Olivérrel is: egy év Londonban. “Szabadságot vettünk ki, azaz halasztottunk egy évet, ki akartuk próbálni, milyen egy másik országban élni. Arra gondoltam, hogy ha ezt akkor nem teszem meg, akkor később sem fogom. Egyet tudtam biztosan, ebben az egy évben egészen mással akarok foglalkozni, nem ruhákkal.” Ehhez az elhatározásához tartotta is magát: egy koktélbárban kezdett dolgozni, és ahogy ő mondja, egy év alatt fel is tipegett a bártender-létrán egy londoni magánklub koktélpultjáig.
Mindenki ért hozzá
Visszatérve Budapestre be is bizonyosodott, hogy szakmájában még bőven a karrierje elején jár. Miközben az egyetemet végezte, ahol a diploma mellé még a DLA (Doctor of Liberal Arts) fokozatot is szerzett, folyamatosan dolgozott is. És nem sokkal később megkezdték csoporttársával, Kiss Tiborral is közös szakmai életüket, és ma is együtt jegyzik a Je Suis Belle-t, amit a kezdetektől fogva tudatosan építettek fel. Amikor például befektetői csoportok elkezdtek a hazai divatmárkákba fektetni, ők inkább függetlenséget választották. Ezt a függetlenséget akkor főként úgy érték el, hogy cégüknek egyszerre több “divíziója” is volt, és mindig éppen az a részleg volt mozgásban, amelyikre a legnagyobb szükség volt: nem volt olyan ruhával, jelmezzel kapcsolatos feladat, amit ne tudtak volna elvégezni. A jelmeztervezői és a stylist feladatok pedig addig sűrűsödtek, hogy kezdetben gyakran a szintén egyetemi társaikból álló USE csapatával kooperálva vállaltak el egy-egy munkát és mind a két tervezőgárda 1-1 tagot delegált ezekbe a projektekbe. Később pedig már annyi megbízás érkezett, hogy mindenkinek jutott elég, így önállóan folytatták.
Ám amellett, hogy a reklámokból származó bevételek anyagi biztonságot teremtettek a cégnek, Dalma a forgatásokon nagyon sok tapasztalatot is szerzett: “Szeretem, hogy egy reklám sok képességet mozgat meg hirtelen és intenzíven. Rövid idő alatt kell rengeteg kreatív ötletet beletenni egy-egy forgatásba, néha elképesztő gyorsasággal reagálni a helyzetekre, és ez nagyon izgalmas és olyan adrenalin-löketet is ad, amit más munkák nem, de cserébe rengeteg a stressz is benne, amit én azért elég nehezen kezelek.” De akkoriban ezt a stresszt könnyebben tudta feldolgozni, hisz az életformája és a távkapcsolat, amiben akkoriban élt, megengedte, hogy a munka legyen a legfontosabb az életében. A reklámok amellet, hogy anyagi biztonságot nyújtottak, más szempontból is izgalmasak voltak, a divattal és öltözködéssel tudományos szinten is foglalkozó Dalmának.
“A divat és az öltözködés az, amihez mindenki ért és szeret is róla vitatkozni. Ráadásul ehhez könnyebben hozzá is tud szólni az ügyfél is, mivel ez az egyik legegyértelműbben és mindenki számára érthető kódrendszer. A reklámban nagyon rövid idő alatt kell az információt eljuttatni a befogadókhoz, és ezért könnyen azonosíthatóvá kell tenni, hogy a szereplő melyik társadalmi osztályba tartozik, vagy azt, hogy mi a foglalkozása, milyen ízlése van, milyen közeghez tartozhat: ezt mind ki tudjuk olvasni csak az öltözékből is” – mondja a tervező.
“Ha látunk egy kócos, borostás férfit, gyűrött, feltűrt ujjú ingben, akkor könnyebben látjuk bele, hogy mondjuk másnapos és most kelt. Ha ugyanez a férfi szépen borotválva, vasalt ingben reggel épp kávét főz, azt feltételezzük, hogy munkába indul, és akkor még megint rengeteget lehet játszani az inggel, a nyakkendővel, vagy annak hiányával, aszerint, hogy mondjuk bankár, vagy építész a szereplőnk. Ezekre mind lehet utalni egy-egy ruharabbal, vagy kiegészítővel” – hozza közelebb munkája izgalmas divatszociológiai részleteit is a tervező.
Ritmusváltás
A jelenbe érve Dalma pályaívének megrajzolásakor, eljutunk oda is, hogy számtalan tervezett és tervezhetetlen dolog együttállásának következtében, egy kérdésekkel és bizonytalanságokkal teli, ám mégis nyugodtabb és kiszámíthatóbb jelen ez most. A mára a 30-as évei második felében lévő két gyermekes divattervező tavaly érezte először igazán azt, hogy már nem vágyik ugyanarra a pörgésre és stresszre, ami a 20-as éveiben kifejezetten inspirálta, és amit kisfia születésekor még nehezebben is engedett el. “Amikor Leót vártam, bár lassítottam kicsit, de amikor három hónapos lett, azt éreztem, mennem kell dolgozni, így vittem magammal őt is. Nehezen mondtam le arról, hogy egy munkafolyamat során mindenhol ott legyek. Pedig azt is tudtam, hogy már vannak olyan feladataink, amiket a szuper asszisztensem akár nélkülem is meg tud oldani.” A terv tehát megszületett, egy időre az üzleté, a tervezésé, a Je Suis Belle-é lesz a főszerep, a stylist munkák közül csak az igazán izgalmasakat vállalják majd el. De azt is szigorúan csak azután, miután Lotti elfújja az első gyertyát a szülinapi tortáján. Erre finom ultimátumot is kapott férjétől, ígéretet kellett tennie arra, hogy egy évig semmit sem csinál. De a döntést már nem is neki kellett meghoznia.
“Márciusban voltam a hetedik hónapban a kislányommal, aztán elég hamar be is kellett zárnunk az üzletet és a forgatások is leálltak. A cégünket is takarékra kellett állítanunk, de természetesen Tibi tovább dolgozik, és próbálunk egy, a korábbinál is fenntarthatóbb módon működni” – mondja az idei év kihívásairól a tervező. Dalma pedig, ahogy ő mondja most végre száz százalékosan megérkezhetett az anyaságba, amit most tud élvezni igazán, és pandémia hozta bizonytalanság ellenére is optimista maradt. “Ha furcsán is hangzik, de valahogy úgy érzem, hogy bár rettenetes sok nehézséget és fájdalmat, lemondást hozott ez az év, de emellett érzem, hogy valami jót is várhatunk tőle. Korábban sokat tipródtam azon, hogy mennyire fenntartható mindaz, amivel foglalkozom. Közel húsz éve dolgozom, ha úgy tetszik, megvalósítottam már magamat szakmailag. Most, amikor rajtunk kívülálló okok miatt minden a feje tetejére állt, mégis a helyemen vagyok és nincs bennem félelem amiatt, hogy újra kitaláljuk magunkat”.