fbpx

Mindenből bármi

Nov 24, 2020BEST BOY

adwerk bestboy november

Mitől csillog szépen a húsleves tetején a zsírkarika? Hogyan lehet nem létező lukakat varázsolni egy sajtba? Mi történik ha eddig nem létező kombinációban keverünk össze alapanyagokat? Ezeket is, de még ennél is többet tud egy foodsytlist. Legalábbis Urbányi Feri biztosan.


Urbányi Feri, a reklámszakma talán legkeresettebb foodstylist-ja. Ha gyerekkorában a kezébe került egy darab fa, drót vagy bármilyen izgalmas anyag, abból egészen biztos, hogy lett valami új. Iskolai füzetei is rajzokkal és tervekkel voltak teli, ami nem is csoda, hiszen elmondása szerint szinte az anyatejjel szívta magába mindazt a tudást, amit mára – persze folyamatosan képezve magát – reklámfilm-forgatásokon vagy fotózásokon csúcsra járatva kamatoztat.


Szépérzékét édesanyjától, manuális készségét szerszámkészítő édesapjától örökölte. Így nem is volt kérdés, hogy mikor pályát kellett választania, akkor olyat keresett, amiben mindezeket egyesíteni tudta: így lett belőle faszobrász. Mindez történt nem sokkal a rendszerváltás előtt, amikor hiába készített szebbnél szebb egyedi vagy sorozatban gyártott szobrokat, stylbútor kiegészítőket, bejelentett munkahelye nem lévén hatósági felszólításra 15 nap alatt állást kellett találnia. Az újságok álláshirdetéseit böngészve bukkant rá az apróhirdetésre, amelyben a Magyar Televízióba kerestek szobrászt. Különösebb gondolkodás nélkül tárcsázott, és mint az később kiderült, jobb döntést a jövőjét illetően nem is hozhatott volna.

Műhelymunka

adwerk habad


A Magyar Televízióban a hetvenes években létrejött Báb és Makett Műhelynél jobb helyre nem is kerülhetett volna – ez munka közben derült ki számára. “Olyan alkotói kör működött ott, ami minden iskolánál többet ért. Volt ott ötvös, keramikus, bábkészítő, szobrász, beleláttunk egymás munkájába, sőt meg is tanultuk azt, hiszen egy csapat voltunk, közösen dolgoztunk, a műhely vezetője pedig szabadon hagyott minket alkotni.” De nem csak szabadok lehettek, hanem olyan technológiákkal és anyagokkal kísérletezhettek, amiket más szakmákban dolgozó szakemberek használtak. Ilyenek voltak a különböző fogtechnikai műgyanták, vagy éppen a PEMÜ újonnan fejlesztett habosított műanyagjai. Ám ezekből a makett műhelyben dolgozó művészek keze alól olyan tárgyak kerültek ki, amire az eredeti felhasználóik még csak nem is gondoltak. És lett belőlük számtalan TV film kelléke, díszlete és bábja.


Ám a csodás aranykornak elég hamar vége lett, mivel a rendszerváltást követően a Magyar Televízió teljes átalakuláson ment keresztül, egyre kevesebb tévéfilm készült, így szépen lassan ezeket a műhelyeket leépítették, és az itt dolgozó alkotóknak is új utakat kellett keresniük. “Nekem szerencsém volt, mert bár egyre kevesebb volt a műhelyben a munka, de mellette lett időm bútorokat és szobrokat restaurálni” – mondja a váltásról. És közben bár a kellék- és díszletgyártás a televízió és a filmgyár szcenikai műhelyeiben megszűnt, az is kiderült, hogy ezekre továbbra is szükség volt.

Feriről pedig az a hír járta, hogy nemcsak a gyártáshoz, de a felújításhoz is ért. Így fel is figyeltek rá az az akkori Mafilm díszlettervezői, kellékesei és gyártásvezetői. A díszlet és kelléktárak régi darabjainak restaurálása mellett pedig újabb feladatokkal találták meg, és egy véletlennek köszönhetően ekkor kezdődött el reklámfilmes és food stylist karrierje is.

Vágjál lyukat a sajtba

Történt ugyanis, hogy egy emmentáli jellegű sajthoz Magyarországon forgatott reklámot kooprodukcióban egy német és egy francia ügynökség. Ám a forgatás előtti utolsó pillanatban derült ki, hogy hiába érkezett meg egy kamionnyi tömbsajt, valamilyen technológiai hiba folytán egyikben sem indult meg a lyukasodáshoz vezető gázképződés. Arra azonban már sem idő, sem pénz nem volt, hogy újabb szállítmányra várjanak. Ekkor valakinek eszébe jutott, hogy egyetlen ember van, aki segíteni tud. És jött Urbányi Feri, aki lyukakat fúrt a sajtba. “Rögtön tudtam, hogy nem érdemes ilyen-olyan eszközökkel próbálkozni, gyártani kell egyet, amivel különböző méretű gömböcskéket lehetett kivájni a sajtból, tehát odúkat tudtam fúrni a tömbökbe. Ráadásul sokba és sokat” – avat be a sajátos lyukképződés tikába a stylist.

Ezután pedig már egymást érték az érdekesebbnél érdekesebb, izgalmasabbnál izgalmasabb kihívások. Kézről kézre adták őt az ügynökségek, de természetesen a korábbi tudás mellé még komoly gasztronómiai képzést is társított, ennek is volt köszönhető, hogy egyre többet csörgött az addigra már gasztrónómiai szakemberré is váló Feri telefonja. “Egyrészt nehezen mondok nemet, másrészt pedig az izgalmas kihívások mindig inspirálnak. Az otthoni műhelyemben egyszerre legalább 30 dologgal kísérletezek. Bármerre járok és meglátok valamit, rögtön azon kezdek gondolkodni, hogyan és mire tudnám azt használni, vagy mi történik akkor, ha két anyagot, eddig nem próbált módon keverek össze” – mutatja be a műhelymunkája lényegét.


Így készült tisztítószerhez élethű a vízkő, így derült ki, hogy a húsleves tetején úgy csillog a legszebben a zsírkarika, ha egy kis lenolaj is kerül hozzá. Ám ez nem jelenti azt, hogy a fotózásokon, forgatásokon ehetetlen, és csak szép ételek kerülnek a kamerák elé, sőt! “Az persze elképzelhető, hogy változtatunk egy recepten azért, hogy a legjobb arcát mutassa egy étel, vagy a húsokat olajozzuk, hogy tartósabbak legyenek, de csak valódi és jó minőségű alapanyagokkal lehet ínycsiklandó reklámot csinálni egy terméknek. Éppen ezért egy forgatáshoz mindig ragaszkodom ahhoz, hogy onnan szerzzük be az alapanyagokat, ahol a legjobb séfek vásárolnak.” A minőséghez való ragaszkodásnál fontosabbnak talán csak azt tartja, hogy jó csapattal dolgozhasson. “Mindig különösen figyelek arra, hogy meghalljam, ha bárkinek a stábból van egy jó ötlete, mert az én munkám sikere azon is múlik, hogy szép legyen a tányér, amit a kellékes hoz, a világosító szépen világítsa be, hogy az operatőr a legjobb formájában tudja felvenni azt az ételt, amit készítettem. Ez csapatmunka, ami akkor lesz sikeres, ha bízunk egymás szakértelmében, és oda figyelünk egymásra. A mai napig is mindig látom benne a kihívást, és szeretem csinálni.”