Filmek, ételek, vitorlások – Alex Nemetz-cel a Föld körül

A címben említett szentháromság az osztrák reklámfilm szakember, Alex Nemetz életét, saját bevallása szerint alapjaiban határozza meg. Erre ráerősített azzal is, hogy két filmforgatás között, Palma de Mallorca kikötőjében értük utol az interjúra, ahol éppen a helyi gasztronómia felfedezésébe készült belevetni magát.

Alex Ausztriában, Bécs mellett nőtt fel egy Szentendre méretű kisvárosban, de a központ mindig is Bécs volt számára. Az osztrák fővárosban végezte iskoláit, ott volt az első munkahelye is, sok minden köti oda. A középiskola után, egy kétéves reklám-szakiskolai képzésen vett részt, majd az osztrák fővárosban egy olyan reklámügynökségnél kezdett el dolgozni, amelynek közép-kelet európában is voltak érdekeltségei. A régió szinte minden fővárosában jelen voltak: Budapest, Prága, Varsó, Bukarest, Pozsony, ám a kihelyezett irodákban még nem az osztrák anyacégtől elvárt szinten ment a munka. Alex feladata volt, hogy a kelet-európai régiót végiglátogatva segítsen a projektek beindításában: ellenőrizze például, hogy a külföldi ügyféloldalon megkapják-e a az anyacégnél elvárt és megszokott prezentációt.

Budapesti vonzás

Emiatt 1992 után egyre gyakrabban jött a térségbe, majd egy munkahelyváltást követően, az egyik vezető reklámügynökségnél (BBDO) felkérték, hogy vezesse Budapesten a kreatív részleget. „Ez akkor jó ötletnek tűnt” – emlékszik vissza Alex, némi iróniával a hangjában. Kezdetben jól is ment, a kreatív munkával pedig a későbbiekben sem volt gond, inkább a helyi üzletpolitika ment egy kissé félre: a BBDO-nál akkoriban hittek abban, hogy az adott ország helyi képviselőinek nagyobb (20-30-40 %-os) részesedést kell adni a cégben, ami az üzlet előnyére válhat. Budapesten ez – Alex meglátása szerint – a visszájára sült el, inkább hátráltatta a helyi leányvállalat vezetését. A BBDO aztán szerette volna visszaszerezni a 100%-os részesedést a budapesti cégben, ami viszont tulajdonosi érdekellentéteket generált, aminek következtében menesztették Alexet a pozíciójából. Ennek ellenére maradt Magyarországon és a TBWA Reklámügynökség kötelékein belül hasonló pozícióban folytatta a munkát, majd egy évvel később innen ő távozott, megunva a munkahelyi csatározásokat.

Irány: Vancouver

Reklámügynökségi kreatívigazgatóként sokat járt a reklámfilmek forgatására, hiszen ügyfélként jó, ha már a megvalósításkor jelen van a megrendelő képviselője. Ezeken a forgatásokon belekóstolhatott egy igazán izgalmas világba, a filmkészítés miliőjébe, ami teljesen magával ragadta.
A TWBA után a filmezésben oldódott föl, olyannyira, hogy végül rátalált a Vancouver Film School-ra, ahol valóban megtanulta a szakma alapjait. Ahhoz, hogy fizetni tudja az egy évig tartó képzést, itthon mindent felszámolt. De utólag is úgy gondolja, hogy megérte a befektetés. Átfogó képet, ismereket kapott a filmkészítésről. Az első négy hónapban a szakma minden részletébe belekóstolhattak a kamerakezeléstől (filmbefűzés, optikacsere, színbeállítás stb.), a vágástechnikán át megismerték azt is, mi az art director dolga. Emellett nagy hangsúlyt fektettek az úgynevezett „set etiquette”-re: kinek, mikor, mit szabad, illetve kell csinálnia a filmforgatás során, és hogyan szabad mozogni a díszletben. A tengerentúlon erre máshogy figyelnek, számunkra akár lényegtelennek tűnő momentumokat is szabályoznak:
nem nézhet bele például bárki a kamerába, de arra is van szabály, hogy ki vihet arrébb egy forgatási kelléket. Majd végül egy négy napos „osztályforgatás” következett, ahol helyt kellett állni a különböző pozíciókban. „Ez nagyon megkönnyítette a későbbi tényleges munkát, ma is, ha hirtelen belecsöppenek egy forgatásba, rögtön tudom, kinek, mi a dolga, kitől, mit lehet elvárni, kitől mit nem lehet kérni” – magyarázza Alex.
A képzés végén, miután megismerték a feladatköröket, projektmunka következett. Dokumentum- és fikciós filmeket készítettek az egész osztállyal közösen. Mindenki írt egy 10 oldalas scriptet, ezek közül együtt kiválasztottak négyet, és ezeket készítették el. Az osztály tagjai megpályáztak a különféle pozíciókat, de természetesen szakmai szempontokkal kellett alátámasztani a jelentkezéseket. Alex kipróbálta magát producer, art director, illetve rendezői pozícióban is, és ez utóbbi volt számára a legizgalmasabb. „Bár a rendezés állt legközelebb hozzám, a produceri munkát is nagyon fontosnak tartom, ezek a szerepek nem is választhatók szét egymástól élesen. Hogy legyen megfelelő mennyiségű pénz, támogatás egy film elkészítéséhez, kell az átgondolt rendezői koncepció is. És, hogy valaki rendezőként jól tudjon működni, minimum fél év, gyártásban eltöltött időre van szüksége, és érteni kell egy picit mindenhez.”

Saját cég

Vancouver-ből visszatérve Magyarországra, megismerkedett egy német reklámfilm produkciós cégekből álló hálózattal, a Neue Sentimental Film GmbH-val. Ez a reklámfilmes cég épp Budapesten akart irodát nyitni, és ehhez olyan embert kerestek, aki ért a reklámhoz, beszél angolul, németül, és még a filmkészítéshez is ért. „Ez a kiírás pont rám volt kitalálva” – idézi föl szerénytelenül Alex, és ezt a cégnél is így gondolták. 2000 nyarára pedig, már mint saját cégének, a C47 Films-nek tulajdonosaként vett részt a projektekben producerként és rendezőként is. Vezető producerként a magyar és az ide érkező külföldi ügyfeleket koordinálta, a produkciók létrejöttét tartotta kézben. Mindenre figyelnie kellett: a költségvetésre, a helyszínek megszervezésére, a kellékeket beszerzésére. És mindeközben folyamatosan egyeztetett a rendezővel, a művészeti vezetővel és a szereplőkkel is. Kilenc évig minden sikeresen és rendben ment, majd 2008-ban összeomlott a német anyacég a mindenkit sújtó világpiaci pénzügyi válságban, ami Alex cége végét is jelentette. Ekkor elérkezettnek látta az időt a váltásra, és már csak a rendezésre koncentrált. De pár év elteltével úgy érezte, hogy a reklámfilmes szakma már messze nem olyan, amilyennek ő megszerette, és egyre kevesebb örömöt talált a munkában. „Az ügynökségek közt leginkább csak marakodás ment a koncon, a megrendelők pedig egyre kevesebb pénzből egyre nagyobb volumenű produkciókat akartak látni.” Mindez és a kreatív munka teljes ellehetetlenítése elég volt ahhoz, hogy Alexnél, és a szintén a reklámfilm-gyártásban dolgozó párjánál is beteljen a pohár, és váltsanak.

Karibi édes élet?

Abban tehát mindketten biztosak voltak, hogy ki akarnak szállni a reklámfilmes mókuskerékből és belevágni valami teljesen új dologba. Először csak gondolatban utaztak a Karib-térségbe, és a terv az volt, hogy a vendéglátásban próbálnak szerencsét. Majd a gondolatot végül tett követte, és négy évig éltek egy parányi, közép-amerikai szigetországban Antigua és Barbudán. Kezdetben egy már meglévő helyet üzemeltettek, majd megálmodták és megnyitották a saját éttermüket: a Mayday-t, amit Alex executive séfként irányított. Fúziós konyhát vittek: a helyi alapanyagokat keverték az európai ízléshez közelebb álló ételekkel, elkészítési módokkal, de homár és friss hal mindig volt az étlapon. Az étterem mellé egy hajót is vettek, ez is része volt a vállalkozásnak. Jól is ment minden egészen a Brexitig, ami Antiugua gazdasági helyzetére katasztrofális hatással volt, ugyanis akkoriban a turisták nagy része brit volt, akik szép lassan elmaradnak, és akik jöttek, azok is kevesebbet költöttek. Aztán a 2017-es hurrikánszezon a fél Karib-térséget letarolta, és a britek után az amerikai turisták is elmaradtak. Így Alexéknek sem volt más választása, mint feladni a kalandot, elhagyni az álomszigetet, és visszatérni Európába.

Back to Hungary

Alex ekkor itthon újra felvette a szálakat, és felelevenítette a régi kapcsolatait, hogy visszatérhessen eredeti szakmájához. Természetesen az újrakezdés nem volt egyszerű, hiszen hazatérésük után nem sokkal tört ki a Covid. Így végül a lezárásokat követően kezdhetett csak bele igazán a munkába. 2022 óta pedig a londoni székhelyű produkciós céggel, az Abroad Films-szel dolgozik, amely Magyarországon és Bulgáriában ajánl service munkákat külföldi produkcióknak. Alex szervez, gyárt, költségvetési csomagokat, ajánlatokat ír a külföldről érkező ügynökségi megkeresésekre. „Nagyon testhezálló ez a munka, hiszen Vancouverben tulajdonképpen ezt tanultam: egy jó csapatot összehozni, minden részleggel kapcsolatot tartani, olyan körülményeket teremteni, hogy a végeredmény szuper legyen. Szeretem a pörgést, amikor egyik feladatot kell megoldani a másik után és hogy mindig adódnak váratlan helyzetek. A problémamegoldó szerepben jól érzem magam, a csapat vezetése pedig kifejezetten inspirál, mert így tudom elérni, hogy mindenki a legjobbat hozza ki magából.”