fbpx

„Amint elhagytam a biztonságos anyahajót, megnyílt egy másfajta világ” – Ménesi-Bondár Gyöngyvér

Jul 26, 2022INTERJÚ

„A reklám a gazdaság barométere” – Somlói Zsolt, a Mindshare magyarországi vezetője

Ménesi-Bondár Gyöngyvér jelenleg a világ negyedik legnagyobb stratégiai tanácsadó cégével, az Oliver Wymannal dolgozik senior advisor-ként, de eddigi karrierje jórészt a Shell-hez kötődik. Houston-i otthonában értük el.

Úgy tűnhet, Gyöngyvér szerencsés csillagzat alatt született, hiszen irigylésre méltó karriert futott be eddig, a világ egyik legnagyobb olajvállalatánál, a Shell-nél regionális es globális marketingvezetőként. A cégnek köszönhetően bejárta szinte az egész világot, családja pedig mindehhez támogató közeget biztosított, így mostanra sikerült megtalálnia a kiegyensúlyozott harmóniát munka és magánélet között.
A szerencse azonban csak az egyik dolog. Gyöngyvérrel beszélgetve megértjük: sikereinek sokkal több köze van saját magához. Célratörően, tudatosan megtervezett lépések sorozata volt az eddigi karrierje és nem a véletlen műve, hogy most ott van, ahol jól érzi magát.

A génekbe kódolva

Gyöngyvér Budapesten született és nőtt fel, élete, szakmai karrierje mégis nagyrészt a világ Magyarországon kívüli részéhez köthető, ami 1980-ban, kisiskolás korában kezdődött. Édesapja ekkor Irakban kapott egy megbizatást és a család elköltözött a Közel-Keletre. Nagyjából 2 évig éltek ott, Gyöngyvér pedig kisgyerekként egy nemzetközi iskolába járva megtapasztalta azt a fajta nyitottságot, amit itthon sohasem tudott volna megélni. Ebből az időből hozza magával azt az attitűdöt, hogy bármikor bátran nekivág az ismeretlennek. Úgy érzi, ezért is megy neki könnyen a különféle kultúrákhoz való alkalmazkodás, ez – ahogy mondja –, beépült a DNS-ébe. Ráadásul a Közel-Kelet, az arab kultúra azóta is többször visszatért az életébe, és a részévé is vált.

Irány a Shell!

2 év Irak után hazatérve, Budapesten járt iskolába, gimnáziumba, majd két diplomát szerzett a Budapesti Külkereskedelmi Főiskolán. A tanulmányok befejeztével, 1997-ben, rögtön az első komoly munkaadója a Shell lett, megadva azt az inspiráló közeget, ami őt igazán motiválta. Gyöngyvér a Shell Smart programjának operatív vezetője lett a céghez kerülését követő első 6 hónapban. Csoportvezetőként ő irányította az első Kelet-Európai régióban létrejött kártya alapú loyalty programot. Ez akkor hatalmas újításnak számított. A programnak köszönhetően már viszonylag fiatalon belekóstolhatott abba, hogyan érdemes hosszútávú együttműködéseket tető alá hozni a nagy stratégiai partnerekkel. (Citibank, Tesco, McDonald’s). Valamint már akkor komoly adatabázis marketinget folytattak, meg nyomtatott formában, de vásárlói szintű perszonalizációval. A Shell Smart program volt a régió legnagyobb „katalogus áruháza” és a Magyar Posta legnagyobb ügyfele is. „Büszke vagyok arra, hogy ennek a maga idejében innovatív és nagy volumenű programnak a bevezetésben döntő szerepet játszottam. Immár 25 éve megállja a helyét a piacon és a mai napig működik. Persze részleteiben modernizálni kellett, de az alapok nem változtak” – emlékszik vissza Gyöngyvér a kezdeti időszakra.

Fő a lojalitás!

A marketingen belül a lojalitás program azóta is Gyöngyvér fő profiljába tartozik: szívesen foglalkozik ezzel a területtel, tanácsot ad a témában, esetleg konzultál amerikai, vagy a világ bármely pontján lévő nagyvállalatokkal. A Shell Smart bevezetése nagyon sok új ismerettel és tapasztalattal vértezte fel Gyöngyvért: alapot adott az üzletvezetéshez, az üzletmenethez. Ez gyakorlatilag üzlet, az üzleten belül, hiszen saját költségvetéssel, bevételekkel rendelkező terület, es főként az első évtizedben, profitcenterként működött. Ehhez a programhoz tartozott – többek között – a pontbeváltó központok bevezetése a nagyobb plázákban. A Shell már akkor regionális szerveződésben működött a térségben: 6 ország tartozott a kelet-európai vezetés alá. Így Magyarországon kívül Gyöngyvér felelős volt még Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Bulgária és Románia lojalitás programjainak beindításáért is. Nagyjából ugyanazzal a koncepcióval és technológiával, de egyedi megvalósításokkal szerveződött meg a program az egyes országokban. Ezzel bő hét évet töltött el a karrierjéből Gyöngyvér, ami szerencsére egybeesett a Shell akkori aranykorával is: még nem teljesen globális nagyvállalatként funkcionált, tehát helyi döntéshozatallal működött, de világszinten. Adott volt a háttértámogatás, hogy vevőbarát programokkal rukkolhasson elő a cég az adott piacon, igazodva a helyi keretekhez. Az pedig pedig Gyöngyvér szerint kiemelten fontos, hogy egy globális óriásvállalat, hogyan találja meg az utat, a közvetlen kapcsolódást helyi szinten a fogyasztókkal. Relevánsnak kell maradni a helyi piacon: ez a siker kulcsa.

Közel-keleti kaland

Gyöngyvérék 2004-2009 között az akkoriban a szintén fénykorát élő Nokiánál regionális marketing igazgatóként dolgozó férje munkája miatt kiköltöztek Dubaiba. Gyöngyvér karrierszünetet kért és kapott a Shelltől, akik biztosították őt arról, hogy visszavárják. Többször keresték meg a Shelltől az 5 év „szünet” alatt, de Gyöngyvérék végül a családalapítás mellett döntöttek: Dubaiban született meg a lányuk. És csak a kislány 3 éves korában tértek haza Magyarországra. „Élveztem ezt az időszakot, hiszen azzal a magabiztos tudattal foglalkozhattam a kislányommal, hogy a Shell visszavár. Dubai amúgy kiválóan alkalmas pici gyerek nevelésére, az időjárás fantasztikus, minden nagy, minden kényelmes, rengeteg segítség áll rendelkezésre, életem gyönyörű korszaka volt” – emlékszik vissza erre az időszakára. Persze itt sem csak teljes főállású anyaként élte mindennapjait, a baba megszületése előtt marketing tanácsadóként is dolgozott és a régiós cégek lojalitás-programjait segítette. A Collinson Group ügynökséggel dolgozott együtt akkoriban, akik elsősorban légitársaságok és repterek lojalitás-programjait támogatták, mint például az Emirates Airlines, az Oman Air, az Oman Oil és a Hyatt Hotels. Tehát karrier szempontjából sem volt parkolópálya a dubai időszak, hiszen rengeteg tapasztalattal gazdagodott a közel-keleti 5 év alatt is.

„Tudtam, hogy a karrierem engem szólít”

3 év után Gyöngyvérnek döntenie kellett, hogy visszatér-e a Shell-hez. A döntést megkönnyítette, hogy férje is szeretett volna már továbblépni az akkor leszálló ágban lévő Nokiától. Gyöngyvérnek pedig nem volt kérdés, hogy a kislányával töltött gyönyörű időszakot követően újra jöhet a mindennapos szellemi kihívás! „Fontos, volt, hogy a családunkkal is tudjunk időt tölteni, hogy a Dubaiban született és 3 évig ott is nevelkedett lányunk magyar identitását is meg tudjuk teremteni. Ő abszolút kötődik Magyarországhoz, ez a hazája, minden nyarat Magyarországon tölt a családdal, tökéletesen beszéli az anyanyelvét. Visszatérésekor Gyöngyvér a Shell kelet-európai teljes körű marketingigazgatója lett, így már nem csak a lojalitás-programmal foglalkozott, hanem mindennel, ami az üzemanyag-marketinggel és a shoppal is kapcsolatos volt. Ez elég kihívásokkal teli időszak volt, hiszen a 2009-es válság időszakára esett, a cégeknek nem feltétlenül ment jól a régióban, főként a különadók bevezetése miatt. Mindeközben a Shell is változott, hiszen egy komoly szervezeti átalakuláson ment át, és a teljes globális szerveződést valósította meg. A kelet-európai régió megmaradt, de a riporting line, a koncepció, az üzletmenet, a policy, egy globális nagyvállalat szintjére emelkedett. Ennek előnyei és hátrányai is voltak. Jelentkeztek a megszorítások elsősorban az ügyfeleknek, vásárlóknak adható kedvezmények szintjén. És természetesen kevesebb volt a visszafordított beruházás is a korábbiakhoz képest. Marketingigazgatóként Gyöngyvér legfőbb célkitűzése egy ilyen válsághelyzetben is a régió újra felvirágoztatása volt, mind márka, mind piaci részesedés alapján a hat hozzá tartozó országban. Ez egy több éves sikeres vállalás volt, ráadásul a marketing-ráfordítást is sikerült az adott idő alatt megkétszerezni, ami rendkívül ritka egy ilyen nagyvállalat esetében, hiszen a marketing az a terület, ahonnan első körben pénzt vonnak el válsághelyzetben. A kelet-európai régióban ekkor 35 ember dolgozott Gyöngyvér alatt akik a különböző országokban tevékenykedtek.

Újra költözünk!

Gyöngyvér – talán mert a génjeibe volt kódolva – kereste a lehetőséget a továbblépésre. Korai éveiben jelezte a Shellnél, hogy nagyon szeretne nemzetközi karriert, hiszen az utazás, a változás vonzotta. Szeretett volna tágabb színtérre lépni, és ott megmutatni magát szakmailag. Akkoriban (1997 es 2004 között) ezt a támogatást a cég nem adhatta meg, mivel itthon volt rá szükség a kelet-európai régióban. Ez egyszerre hízelgő volt, ugyanakkor karrierépítés szempontjából Gyöngyvér személyes céljainak kevésbé volt megfelelő. A Shell a ugyanis azokat a pályafutásokat részesíti előnyben, ahol a sokszínűség jelen van: minél többféle pozícióban, minél tágabb keretek között próbálja meg magát érvényesíteni az ember, annál több további lehetőség nyílik meg számára. „Az én szakmai ívem ebből kilóg, hiszen nagyrészt a kiskereskedelmi üzletágban, végig marketing, kereskedelmi és üzletfejlesztési pozícióban voltam. Nálam ez a sokszínűség a régiók közötti könnyed mozgásban jelent meg” – vélekedik Gyöngyvér. Végül érdemes volt kivárni és megdolgozni a lehetőségért: Gyöngyvér Kínába utazott a családdal az ottani Shell-hez. Ez volt az első Európán kívüli Shell-es állása, ami egy elég jelentős üzleti régióban volt: összesen 11 ország, sokkal nagyobb terület, es több, mint 4500 benzinkút tartozott hozzá. A teljes marketingért Omántol Indonéziáig Gyöngyvér felelt, és az évek során megkapta a regionális marketing general manager pozíciót is. A fókusz a munkában ugyanúgy a marketing maradt, de Ázsiában mindez teljesen másképp manifesztálódott, más volt a megközelítési út. A fő cél az üzletfejlesztés volt mind az üzemanyag portfolio mind a shop üzlet szempontjából, de emelett az ottani munkaerő állományt is fejleszteni kellett, mind létszámban, mind tudásban. Illetve versenyképessé tenni őket a globális Shell marketing talent pool-ban is. „Igazából a helyi, ázsiai piacon kellett a marketing szakembereket sikeresebbé tennem és a globális irányelveket, valamint a fogyasztói programokat kellett adaptálni a helyi versenytársak ismeretében.” – összegzi ázsiai feladatait. Intenzív tanulási folyamat volt, hiszen teljesen ismeretlen szokások, másfajta kommunikáció jellemzi a Távol-Keletet, és a személyes kapcsolatteremtés nagyon fontos. „Sosem a hatalomvágy vezérelt, hanem az aminek értelme volt. Mindig a vevőt szem előtt tartva működtem, mert végül is minden, amit marketingben teszünk, vagy csinálunk, az annak érdekében történik, hogy a vásárló a végén jól érezze magát és boldogan jöjjön vissza. Úgyhogy engem ez az egyetlen vezérelv irányított a karrierem során. A mai napig azt vallom, ennyire egyszerű a kiskereskedelemben marketingesnek lenni: mindig azt kell figyelembe venni, hogy a vásárló mit szól és megtalálni a módot, hogy a szervezeten belül mindenki értelmes es jelentőségteljes munkát végezzen (a helyi szinttől a globális vezetésig).” Amikor Gyöngyvér megérkezett a pekingi Shell-hez, azt tapasztalta, hogy nem dolgoztak gördülékenyen az ázsiai marketingesek együtt a globális csapatokkal, nem értették egymást, nehezen kommunikáltak, pedig egy nyelvet beszéltek. Gyakori volt az „erőpróba”, ezt reformálta meg az új vezető érkezése. Ez ismét egy testreszabott pozíció volt, amit Gyöngyvér magának töltött meg tartalommal, és amit a vállalat maximálisan támogatott, hagyatkozva szakmai tapasztalataira. Ezt nem bánta, hiszen mindig is olyan munkakörbe lépett tovább, ahol volt mit tenni. Egyik feladatkör sem volt „sima pálya”, mindig volt valami megoldandó nehézség, valami mások számára túl nagy kihívás, ami nem standard volt. Ehhez kell egy olyan fajta személyiség, ami rettentő nagy eltökéltséget, kitartást és persze bátorságot hordoz magában, ugyanakkor képes tisztán látni. Ki tudja választani, hogy mi az aminek az adott helyen és időben értelme van. „Előrébb járok gondolatban, mint a legtöbb kollégám, ez mindig erősségem volt, nemcsak a stratégiai dolgokat illetően. Azt is látom és tudom, hogyan lehet a távoli célokat elérni és lépésről lépésre megvalósítani, ami mind tanácsadóként mind operátorként különlegesen fontos. Az üzleti helyzeteket gyorsan átlátom és releváns megoldásokat találok, amivel időt és pénzt spórolok meg az ügyfeleim számára” – tudjuk meg a legfontosabb marketing adottságokat. Az ázsiai kiküldetés egyik fő üzenete Gyöngyvér számára az volt: hogyan lehet mások szemével látni a világot. Ez egyúttal komoly tanulási folyamat, személyesfejlődés is volt, ami nem volt mindig könnyű, de a cél érdekében sikerre tudta vinni az elgondolásait. „No pain no gain” – de ennek az időszaknak a hozzáadott értéke és az itt szerzett tapasztalatok egész egyszerűen megfizethetetlen voltak – foglalja össze a szakember. Anyaként, rengeteg segítséggel tudott a család működni a Távol-Keleten. Hiszen Gyöngyvér vagy nem volt jelen, vagy csak kis időben. Kínába a nagyszülőkkel együtt érkeztek, akiknek ez szintén igazi kaland volt, a Shell pedig minden segítséget, támogatást megadott. Jól jött a segítség, főleg mert Peking nem egy könnyű terep: óriási város, hatalmas ország, a közlekedés, a levegő, az emberek, a nyelv, mind egy-egy megküzdendő részterület. „Nagyon mozgalmas, színes, kalandos évek voltak, nem volt két egyforma nap, nem unatkoztunk. A lányom csak nemzetközi iskolákba járt, ennek köszönhetően ő már világpolgárként fog élni” – mondja Gyöngyvér.

Végső állomás: USA?

Peking és Bangkok után egy rövid magyar megálló következett: 9 hónapot a kenőolaj üzletágban töltött el Gyöngyvér budapesten globális pozícióban, ami alatt bevezette a kenőolaj stratégiai árazását célul kitűző globális marketing learning programot. A stratégiai árazási képesség, a vállalat árazási folyamatainak, rendszereinek áttekintése – leginkább ezekre volt szükség ehhez a projekthez; és a program a mai napig működik. Hamarosan azonban jött a lehetőség, hogy az USA-ban dolgozzon, ismét a Shell kiskereskedelmi üzletágában. A Shell 14000 amerikai benzinkútjának más a tulajdonosa, és az üzemeltetője sem a Shell, ide csak az üzemanyagot szállítják be, nagykereskedelmi cégként. Ez a fajta üzleti modell nem felelt meg a vállalat célkitűzéseinek: minden legyen saját, minden legyen branded, minden legyen a vezetés kontrollja alatt, olyan vásárlóknak tett ajánlatokkal kellett előrukkolni, amit a Shell fejlesztett ki és fel is tud vállalni. Tehát a fő cél a kontrollált benzinkúthálózat kiépítése volt. Ennek a stratégiáját kellett kidolgozni a munkatársakkal, majd megvalósítani, mindezt az első két évben. Ez ugyanúgy vonatkozott a shop-koncepciókra, majd a vállalati üzemeltetésű platformokra es a franchise platformra is. Ezekre szükség volt az új piacra lépéshez. „2 éves szerződésre jöttem az USA-ba, azzal a személyes szándékkal, hogy innen már nem megyek tovább, hiszen az ezt megelőző 7 évben összesen 5 alkalommal költöztünk és jó volt már megállapodni. Fontos volt a stabilitás.”

Stratégiai tanácsadás

Gyöngyvér és férje szakmailag elsősorban külföldön építették a karrierjüket az elmúlt közel 20 évben; a legizgalmasabb lehetőségek és a komoly állások külföldön adódtak. Ausztráliában szereztek rezidens vízumot, majd az USA-ban sikerült megkapni a zöldkártyát is, így két lehetőség is nyitott volt számukra, amit természetesen a lányuk továbbtanulási szándéka is bőven befolyásol majd, a szülőknek pedig újabb szakmai lehetőségeket adhat. Az USA-ban szeretnék az aktív éveiket eltölteni és a tanácsadás mellett több saját vagy résztulajdonoskénti vállalkozásban vesznek részt a férjével, aki a texasi Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke. (Hungarian-American Chamber of Commerce, Texas – HACCTX) Egyelőre az USA-ban szeretnének maradni, most végre nyugvópontra érkeztek, így hozta meg Gyöngyvér a nagy döntést, hogy 23 év után visszavonul a Shelltől. Egy ilyen nagyvállalat rengeteg tanulási- és karrierlehetőséget ad, de kereteket is szab, ami a Gyöngyvérben lévő szellemi kreativitásnak és vállalkozó szellemnek kezdett szűkössé válni, így szeretett volna a saját ura lenni. Jó volt kicsit másképp és tágabb térben használni a felhalmozott szakmai tudást: igy választotta az önálló stratégiai tanácsadást különféle területeken. Immár 2,5 éve a világ negyedik legnagyobb tanácsadó cégével, az Oliver Wyman-nel dolgozik együtt senior advisor-ként, rengeteg ügyféllel USA-ban és nemzetközi szinten. „Ettől kapom meg azt a fajta változatosságot, amit én szeretek és kifejezetten keresek is. Hétről hétre, projektről projektre, minden alkalommal teljesen más üzleti dilemmákkal találom szembe magamat. Élvezem, és mivel a magam ura vagyok, tudok 2 projekt között szünetet tartani, mikor is teljes figyelmemmel és időmmel a család felé tudok fordulni” – meséli elégedetten Gyöngyvér. Júliusban például a lányával volt Chicagóban lovasbemutatón (hunter jumper), aki a saját lovával versenyzett. Az eddigi élete 95%-ban a munkáról szólt, ez most megváltozott, illetve a prioritások mások. Családos anyaként nehéz, vagy szinte lehetetlen nagyvállalatnál vezető pozícióba kerülni. Akárhogyan is próbálkozik valaki, de nem megy együtt a kettő magas szinten. Most a családon kívül, van ideje önmagára is, ami szintén egy izgalmas új élmény. Mostanra sikerült kialakítani a tökéletes munka-magánélet egyensúlyát is, így ez a változás is a megfelelő időben és helyen érkezett.

Mit hozhat a jövő?

Az sem a véletlen műve lesz, hogy mit hoz a jövő. Hiszen Gyöngyvért kiemelt érdeklődést mutat a startup-ok világa felé, ahol tudná a tanácsadói és szakmai tapasztalatait kamatoztatni. Kapcsolatain keresztül figyeli a potenciális cégeket, hová és mikor lehet becsatlakozni. „Nem a tradicionális üzleti modell érdekel, inkább a különleges feladatok vonzanak: kezdeti stádiumban lévő startup-ok, befektető keresése, igazgatosagi pozíciók – ezekkel szívesen foglalkoznék, ez lehetne egy új szakmai kihívás. Olyan munkát már nem vállalok, amit könnyedén teljesítek, vagy ami nem jár újabb tanulási folyamatokkal” – összegzi irányelveit Gyöngyvér.